Amiskolci rendőrkapitányság rendőreinek sikerült elfogniuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az első olyan elkövetőt, akivel szemben európai elfogatóparancs volt érvényben. A miskolci, 34 éves N. B.-t az osztrák Steyr regionális törvényszéki ügyészség körözte – mondta el Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. A férfit a schengeni információs rendszer (SIS) segítségével fogták el. A SIS adatbázisa alapján csak decembertől dolgozhatna Magyarország, a sikeres akciót mégis a hivatalos csatlakozás előtti napokban hajtották végre – tette hozzá Dobi Tamás.
A bujkáló N. B. elfogásához kellett a miskolci rendőrök hely- és személyismerete is. A nyomozás eredményeképpen megtudták, hogy nem az európai elfogatóparancson szereplő címen kell keresni a körözött személyt, akit sorozatos lopás miatt kerestek az osztrák hatóságok. A kiadatás már megtörtént, N. B. sorsáról Ausztriában döntenek.
A sajtóreferens közölte: a schengeni információs rendszer a schengeni térség államai közötti számítógépes nyilvántartási adatbázis, amely személyekre és tárgyakra vonatkozó körözési, beutazási és tartózkodási tilalmakat tartalmaz. Ezen kívül tájékoztat a letartóztatásra és európai elfogatóparancsokra, átadandó, vagy kiadatásra váró, eltűnt személyekről, és leplezett megfigyeléseket is lehetővé tesz. A nemzetközi bűnüldöző rendszer a Benelux államokból indult a 90-es évek közepén.
Dobi Tamás szerint a SIS új távlatokat nyit az Európai Unión belül a bűnüldöző szervek szorosabb együttműködéséhez.
Bakondi György: Fokozódik a migrációs nyomás a déli határon
