On-line vásárlási rekord született a karácsonyi bevásárlószezon első napján az Egyesült Államokban. A hálaadás napját követő első hétfőn az amerikai vásárlók 733 millió dollárt – 127 milliárd forintot – költöttek internetes áruházakban. Az elemzők által „Cyber Mondayként” emlegetett első ünnepi vásári napon az amerikaiak 21 százalékkal költöttek többet, mint tavaly – derül ki a ComScore piackutató intézet jelentéséből. Az interneten keresztül vásárlók száma a tavalyi évhez képest 38 százalékkal volt több, az egy főre jutó vásárlások értéke azonban tizenkét százalékot csökkent, amit főként a jelentős árengedményeknek tulajdonítanak.
Ám figyelmeztető jel: az ipar gyártotta tartós áruk – beruházási javak és fogyasztási cikkek – megrendelése októberben 0,4 százalékkal visszaesett – közölték tegnap az amerikai kereskedelmi minisztériumban. Az elemzők csak 0,1 százalékos visszaesésre számítottak. Szeptemberben 1,4 százalékkal – az előzetes hivatalos becslésben szereplő 1,7 százaléknál kevésbé –, augusztusban pedig 5,3 százalékkal csökkentek a megrendelések az előző hónaphoz képest. A jövőre nézve sem biztató, hogy a beruházási javak megrendelései az átlagnál gyorsabban, 1,3 százalékkal zuhantak októberben. Mindez erősíti a várakozást, hogy a Fed decemberben folytatja a kamatcsökkentést.
Sinner óriási bajban volt, szettet sem nyert, mégis továbbjutott
