Boross nem paktálna le az MSZP-vel

Munkatársunktól
2007. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem győzöm hangsúlyozni: az MDF nem léphet koalícióra az MSZP-vel – mondta a Heti Válasznak adott interjújában Boross Péter MDF-es képviselő, aki ugyanakkor azt valószínűsíti: az MSZP aligha győz 2010-ben. A Fidesszel való közös kormányzás lehetőségéről az exminiszterelnök azt mondta: ez lenne az ideális. Szerinte ugyanakkor a Fideszben évek óta vannak kizárólagosságra törő hajlamok, s így nem lenne egyszerű ismét tető alá hozni a koalíciót. Úgy vélte, Orbán Viktor túlzottan befogadó lett, a Fidesz környékén ott „sertepertélnek” egykori MSZMP PB-tagok, a népi balos árnyalatok képviselői. – Ráadásul az a jobboldaliság, amely túl sok baloldali fordulattal operál, megfontolásra készteti az embert. Az esetleges koalíciós tárgyalásnak ezért az elvekre, módszerekre és stílusra is ki kell terjednie. E tekintetben nem vagyok derűlátó – mondta a politikus. Szerinte a majdani együttműködéshez az kell, hogy a Fidesz visszatérjen a konzervativizmus nemes hagyományaihoz. – Ha azt veszem, hogy a párt milyen nagy utat tett meg 17 év alatt, akkor arra kell gondolnom, hogy miért ne lenne esélye ennek a fordulatnak? – fogalmazott Boross.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.