Címvédés, némi izgalommal

Elmaradt a meglepetés Drezdában, minden piros sarokból érkező ökölvívó győztesen hagyta el a ringet az Universum Box Promotion szombat estéből vasárnap hajnalba hajlott profi gáláján. Akadt köztük három magyar is, Erdei Zsolt, Balzsay Károly és Bedák Zsolt egyaránt pontozással abszolválta különböző szintű feladatát. Erdei egy nagyobb bekapott pofonnal és egy érthetetlen bírói értékeléssel dacolva védte meg kilencedszer a WBO félnehézsúlyú vb-címét, Balzsay pedig a hetedik menetben szétfejelt arca ellenére szerezte meg ugyanezen szervezet nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki övét.

Szombaton délután a két éve újjáépített Frauenkirche vagy a Zwinger patinás épületegyüttese régi fényében csillogott Drezda központjában, a csodás kulisszák között Szászország félmilliós fővárosa élte advent előtti kellemes életét. Az utcán forralt bor és sült kolbász illata szállt az Elba folyó felől fújó lágy szellőben, az utcákon hullámzó embertömegben pedig feltűntek jellegzetes „arcok” is, kissé bevert orral, sportfelszerelésben. Az Universum Box Promotion esti hivatásosökölvívó-gálájának néhány szereplője igyekezett még a kék-zöld foltok előtt kellemesebb szuvenírt is szerezni magának. Délutáni sportprogramként a helyi Dynamo futballistái legyőzték a Cottbus második csapatát, este pedig a kesztyűk vették át a főszerepet a stadionhoz közeli új sportcsarnokban, a Freiberger Arenában. A drezdai „Jégoroszlánok” (Eislöwen) otthonában ezúttal természetesen nem a hoki dominált, de a keménység legalább akkora szerepet játszott.
Két felvezető női meccs után következett egyik honfitársunk, Bedák Zsolt, aki nyolc menetben behúzta nyolcadik profi győzelmét is, miután magabiztosan kipontozta a francia Nordine Barmou-t.
Újabb hölgymérkőzés, majd egy venezuelai–mexikói latin-amerikai derbi után felhangzott a Belmondo-féle klasszikus kalandfilm, a Profi hasonlóan klasszikus, Ennio Morricone szerezte zenéje, modern feldolgozásban. Ütemére pedig bekocogott Balzsay Károly, hogy megszerezze pályafutása első címét, a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnokságát. Argentin riválisa, Ruben Eduardo Acosta jobb mellére bokszkesztyűket tetováltatott, de Karesz nemcsak ott találta el többször, hanem mindenhol. A szokásosan „átaludt” első menet után állandósult a magyar fölény, mégis izgulhattunk a hetedik etapban, amikor Acosta vétlenül szétfejelte honfitársunk bal arcát. A bőr szétnyílt, de a profiknál ez még nem ok a leléptetésre (ha félbeszakadt volna a küzdelem, akkor is lepontozták volna az addig történteket). A ringsarokban lekezelték a sebet, Balzsay pedig óvatosabban növelte előnyét, egészen a 12 menet végéig. Mindhárom pontozónál 119-109-re nyert, mérlegét 17-0-ra javította, az övet pedig édesapja, az amatőrválogatott szövetségi kapitánya, idősebb Balzsay Károly igazíthatta meg a derekán. Aztán akadt más dolga is, ő rakta rendbe fia kissé átszabott képét…
Újabb két meccs szaladt le, az egyik lassabban, a másik gyorsan (az érsekújvári „töltelékember”, Zsemberi Róbert az első menetben 45. vereségét szenvedte el), majd negyed tizenkettő magasságában jöhetett a ZDF (és az otthoni RTL Klub) élőben közvetített főmérkőzés a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt és panamai kihívója, Tito Mendoza között. A rivális a párviadal előtt napokon át hordott piros kötött sapkáját egy nyári szalmakalapra cserélte a bevonuláshoz, Madár maradt a jól bevált nemzeti színű selyemköpenynél. A magyar himnuszt megint csak félig játszották el, ráadásul rossz ritmusban, de a bosszankodást hamar felváltotta az elégedettség, mert klaszszisunk az első három menetben oktatta ellenfelét. Aztán a negyedik felvonásban Mendoza egy balhoroggal, majd egy jobbegyenessel alaposan elkapta, fél percig még azon is izgulni kellett, Madár képes-e folytatni a küzdelmet. Tovább szerencsére nem, mert kiheverte az ütést, bár utána szemmel láthatóan visszafogottabban teljesített, de zömmel azért így is nyerte a meneteket.
Amikor jött a hír, hogy az amerikai pontozónál hat ponttal Mendoza vezet, még csodálkozni sem volt idő, hiszen lepergett az utolsó felvonás. A mindig őszinte német (és magyar) közönség köszöntötte Erdeit, s kifütyülte a magát ünneplő panamait, de a füttyszó akkor lett igazán fülsiketítő, amikor kihirdették, hogy bizonyos Ulysses Glenn 117-111-re a kihívót látta jobbnak! Szerencsére a másik két ítész azt a meccset pontozta, amelyiket mindannyian láttunk (116-112, 117-111), Kovács István supervisor pedig már vitte is a „vakot” egy kis szabályértelmezésre. „Én nem tiltathatom el, de a jelentésemben leírom, hogy nem azt pontozta, ami történt” – mondta Kokó.
Erdei 28. győztes profi meccse után nem nagyon foglalkozott az őt ért méltánytalansággal: „Mit mondjak erre? Az amerikai úriember vélhetőleg összekeverte a két ringsarkot.” A negyedik menet megingását sem elemezte túl: „Mendoza elkapott egy balhoroggal, ilyen előfordul, később meg belenyúlt a szemembe, úgyhogy kettős látásom lett. De végig nyugodtan ültem a szünetekben, úgy éreztem, le tudnék még pörgetni tíz menetet. Nem tagadom, bokszoltam már jobban, túl magas volt az ellenfél, csalogatott, hogy aztán felütésekkel és horgokkal fogadjon. Vigyáznom kellett, ezért inkább a jól bevált balegyeneseimre hagyatkoztam. Mindegy, elégedett vagyok, hiszen megvédtem a címem, s az ünnepeket végre a családommal tölthetem. Utána januárban újult erővel kezdem a felkészülést.”
Hogy mire, az nem még nem világos. Klaus-Peter Kohl, az Universum első embere – miután megmosolyogta a 36-8-as mérlegű Mendoza revánsigényét – úgy fogalmazott, ilyen jó kilátások még nem adódtak az amerikai fellépésre, mint most. Ez a lehetőség pedig talán megadja Madárnak azt a pluszmotivációt, ami újra extraklasszis teljesítményt hoz majd ki belőle. Mert ha itt Drezdában nem is, de korábban már képes volt erre minden idők egyik legjobb, profiként egyértelműen legeredményesebb magyar ökölvívója.