Egy kifogásolt lapinterjú

Olvasónktól
2007. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet 2007. október 24. napján megjelent számának 5. oldalán cikket közöltek Vitézy a Thémáról: A mi piacunkra próbálnak betörni (a továbbiakban: cikk) címmel.
A cikkben az alábbiakat állítják:
„– Nemrégiben megjelent egy budai ingyenes újság, valamint a Budapesti 7 Nap is. Hasonló a koncepciójuk, mint a miénk. Ezek még nem jelentenek konkurenciát. Nevezzük őket lappróbálkozásoknak. A Reggel például hasonló tematikával, a budapesti célközönségre fókuszálva indult évekkel ezelőtt, majd meg is szűnt. Mindenesetre minket dicsér, hogy ezek megjelentek: másolják a Thémát, a mi piacunkra próbálnak betörni. Nem is mindig a legtisztességesebb eszközökkel.
– Mesélne erről?
– A Budapesti 7 Nap a Pannon Lapok Társaságához (PLT), illetve a Westdeutsche Allgemeine Zeitungsgruppéhoz (WAZ) tartozik. A PLT, illetve a WAZ majd egy éven keresztül tárgyalt velünk arról, hogy betársulnának és résztulajdont vennének a Thémában. Ennek során többször is teljesen átvilágították a cégünket, a működési mechanizmusunkat a gazdasági tevékenységtől a szerkesztésen át egészen a terjesztésig. Végül nagyon úgy tűnt, nem volt szándékuk arra, hogy betársuljanak az üzletbe. Az információk megszerzése után elindították saját ingyenes lapjukat. Ez bizony komoly versenyjogi aggályokat vet fel, a tisztességes piaci működés alapkövetelményével pedig köszönő viszonyban sincs. … De engem személy szerint nem zavar a konkurencia, nem egyetlennek lenni a legjobb, hanem versenyben az elsőnek. Az viszont már zavar, ha tisztességtelenül próbálnak harcba szállni velünk.”
A cikknek többek között a fentebb idézett tényállításai nem felelnek meg a valóságnak. A kifogásolt cikk ezáltal hamisan sugalmazza azt, hogy a PLT a Helyi Théma másolása útján indította el a Budapesti 7 Nap című újságot, továbbá tévesen tartalmaz célzásokat arra, hogy a PLT nem vásárlási szándékkal világította át a Helyi Thémát kiadó céget, hanem csak annak érdekében, hogy belelássanak a Théma Kiadói Kft. működési folyamataiba, gazdasági tevékenységéről információt szerezzenek.
Fent előadott indokaink, az 1959. évi Ptk. 79. § (1) bekezdése és az 1952. évi III. Pp. 342. § (1) bekezdése és a PK 15. szám alapján az alábbi sajtó-helyreigazítás iránti kérelmet terjesztjük elő, és az alábbi válaszlevél közlésére kérem t. lapjukat.
Tisztelt Vitézy Úr!
A Helyi Théma megújulásáról szóló interjúban az alábbi alaptalan vádakkal illette a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.-t (a továbbiakban: PLT).
Mint ismeretes, 2006 tavaszán t. Vitézy úr megkereste a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.-t, hogy eladná társaságunk részére a Helyi Thémát. Mivel társaságunk már régóta tervezte, hogy egy ingyenes hetilappal megjelenjen a budapesti médiapiacon, nyitottan fogadtuk a kezdeményezését.
Természetesen átvilágítottuk a Helyi Thémát kiadó céget, hiszen nincs az a vevő, aki enélkül vásárolna meg ilyen terméket. Az átvilágítás után szakértőink jelezték, mi az a maximális ár, amennyit a Helyi Théma társaságunk számára ér. Mivel ez nem egyezett t. Vitézy úr elképzelésével, kénytelenek voltunk – közel egy évig tartó egyeztetési folyamat után – vételi szándékunktól elállni, és saját terméket (Budapesti 7 Nap) indítani.
Társaságunk határozottan visszautasítja t. Vitézy úr azon állítását, amely a jelen állapotot visszahelyezi a múltba, és a társaságunkat úgy tünteti fel, mintha csak azért tárgyalt volna a Helyi Thémát kiadó céggel, hogy megtudja a Helyi Théma kondícióit.
Felhívom t. Vitézy úr szíves figyelmét arra a nyilvánvaló tényre, hogy a Helyi Théma mint sajtókiadvány valamennyi tartalmi jellegzetessége (pl. tartalom, felépítés) a lap kiadásával, terjesztésével magából az újságból megismerhető. Nem kell időt, energiát nem kímélve tárgyalásokat folytatni egy lap megismeréséhez, elegendő a kiadványt kézbe venni és átolvasni.
Mint ismeretes, társaságunk a német Westdeutsche Allgemeine Zeitungs Mediengruppe (a továbbiakban: WAZ) érdekeltségébe tartozik.
Tájékoztatom, hogy a WAZ Németországban több mint hatvan éve, a PLT Magyarországon több mint tíz éve foglalkozik lapkiadással. Mind a WAZ, mind a PLT kellő tapasztalattal, piacismerettel rendelkezik. Nem szorul rá olyan kis trükkökre, amiket t. Vitézy úr sugall a fenti nyilatkozatában. Hazánkban és külföldön a WAZ több mint ötszáz lapot jelentet meg, amelyek között több száz ingyenes lap van, amelyek know-how-ját átveszi társaságunk is.
A Budapesti 7 Nap három szempontból hasonlít a Helyi Thémához: budapesti, ingyenes és hetilap, amely feltételeknek – mint tudjuk – még néhány lap megfelel. Minden másban különböznek: más a forma, a tartalom, a szerkesztőségi koncepció, a szerkesztőség, a nyomda, valamint a terjesztés is. T. Vitézy úr állításával ellentétben mind a PLT, mind a WAZ nem követett el sem jogi, sem szakmai-etikai vétséget. Győzzön a jobb! Egyetértek, de azt Vitézy úrnak is be kell látnia, hogy ebbe nem tartozik bele a másik fél lejáratása, inszinuációja.
Kázmér Judit
stratégiai ügyvezető igazgató,
Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.