Ha vasárnap lennének a választások, az MSZP 24, a Fidesz 62 százalékot kapna, az MDF bejutna, az SZDSZ pedig kiesne a parlamentből – derül ki a Szonda Ipsos november végi közvélemény-kutatásából. Eszerint a szocialisták 1998 júliusában, az Orbán-kormány megalakulásának idején álltak utoljára ilyen roszszul. A Fidesz különösen népszerű a 30 évnél fiatalabbak, a szakmunkások és a falusiak körében, míg az MSZP a 65 év felettiek és a budapestiek között erősebb az átlagosnál. Megközelíti a hárommilliót a Fidesz-tábor, és valamivel 1,5 millió alá szorult a nagyobbik kormánypárt támogatóinak a száma.
A szocialisták 800 ezer korábbi szimpatizánsa most bizonytalan vagy nem menne el szavazni, sőt körülbelül 150 ezren már inkább a Fideszre voksolnának. Az ellenzéki párt nagy hatékonysággal tudta megtartani korábbi támogatóit – 90 százalék –, s rajtuk kívül még 500 ezer új támogatóra is szert tett – főleg fiatalokra, alacsony képzettségűekre, rossz munkaerő-piaci helyzetben lévőkre. Az MSZP szimpatizánsai mindeközben meglehetősen enerváltnak tűnnek, a szokásosnál jóval kisebb hányaduk, 58 százalék mutat aktivitást, a Fidesz tábora aktívabb, 68 százalék menne el egy mostani választásra.
Az MDF 6 százalékon áll, az SZDSZ-re viszont csak 3 százalék szavazna.
Dnyipro maffiaváros lett – és Magyarországot is elérték
