Három filmet forgattam Kelet-Európában, a legkellemesebb élményeket itt szereztem – állította Guillermo Del Toro rendező a filmstúdió tegnapi sajtótájékoztatóján a szakemberek munkájával és a Korda Filmstúdió technikai színvonalával kapcsolatban. A Pokolfajzat második része több mint két hónapig készült Etyeken 72 millió dolláros költségvetéssel, s amint azt már Andy Vajna producer mondta, a büdzsé nagy részét a gyártók hazánkban költötték el. Vajna szerint Etyek nem csak a filmtörvény által biztosított 20 százalékos befektetői adókedvezmény miatt lehet vonzó a nemzetközi filmgyártó cégeknek, egy producer a pénzéért a lehető legtöbbet és legjobbat szeretné kapni, s a Korda Filmstúdió e téren is versenyképes. Az etyeki komplexum jelenleg aktív infrastruktúrája egyébként évente két 30–100 millió dollár költségvetésű hollywoodi szuperprodukció kiszolgálására alkalmas. Vajna szerint elvben nem kizárt, hogy magyar filmek is készüljenek itt, a költségeket ugyanis megállapodás alapján szabja meg a stúdió. Mindenesetre annyi bizonyos, a következő fél évben erre elvben sem lesz a magyar filmeseknek lehetőségük, a stúdió négy nagyobb külföldi produkcióval tárgyal jelenleg.
Több mint 91 millió eurós beruházás részeként folytatódik az etyeki komplexum építése is, jövő év közepére befejeződhet a második és a harmadik ütem. Ehhez szakmai tanácsadóként Charlie Arneson tengerbiológus csatlakozott, aki korábban a kifejezetten vízi jelenetekre specializálódott mexikói Foy Baja Studios munkatársaként tíz évig a vizes jeleneteket és a víz alatti forgatást elősegítő technológiákat fejlesztette, s a Titanic forgatásán is jeleskedett. A stúdió a jövőben területileg és technikailag is terjeszkedni kíván.
Simonyi András egykori washingtoni magyar nagykövet váltja Sokorai Istvánt, az Arcadom vezérigazgatóját a Korda Filmstúdió igazgatói tanácsának elnöki posztján. Simonyi hozzáértését némi öniróniával úgy jellemezte: egyik érettségi dolgozatának témája Az ítélet című film volt, s három hétig részt vett Sándor Pál Szeressétek Ódor Emíliát! című filmjének forgatásán még a hatvanas évek végén.
Százötvenezer címen nincs áram az ítéletidő miatt
