„Ez a züllés nem engedhető meg”

Joó István
2007. 12. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felemeljük a szavunkat azok biztonságáért, akik már most is láthatóan a társadalombiztosítás drasztikus és mélyreható átszabásának vesztesei lesznek – közölte újságírókkal Bölcskei Gusztáv, a Református Egyház Zsinatának elnöke a zsinati ülésszak végén. A püspök kifejtette, a társadalmi káosz félelmetes képét előrevetítő törvénytervezet alkotói nem gondolnak a magas egészségügyi kockázatúak, illetve az alacsony jövedelműek sorsával. „Aggasztónak találjuk, hogy az egészségügy jelenlegi forráshiányos állapotában olyan koncepció került elő, amely a gyógyításra rendelt pénz jelentős részét profitszerzésre szánja” – jelentette ki Bölcskei Gusztáv a zsinat elnöksége nevében.
Visszapillantva a társadalmi szolidaritás napjára, elmondta, hogy oktatási intézményeik békés formában kifejezték a közösségi értékek melletti elkötelezettségüket, és ennek időszerűségét a diákoknak is vázolták. A lelkészi elnök személyes példát említett a vidék ellehetetlenítésére: szülőfalujában, Szamoskéren most szűnt meg az általános iskola alsó tagozata, a szülők jó része kollégiumba kénytelen adni 6–9 éves gyermekét. „Ekkora züllés nem engedhető meg – fejtette ki –, hiszen az alsó tagozatos korosztálynak nem volna szabad elszakadnia attól az értékforrástól, amit a család és a lakóhely jelent.”
Megtudtuk: elhárította az APEH a reformátusok arra vonatkozó kérését, hogy megtudhassák, mely régiókban kellene erősíteniük az adó egy százalékának felajánlására vonatkozó kampányukat. Bölcskei püspök lapunknak megjegyezte: az APEH a személyiségi jogok védelmezőjeként tüntette fel magát, holott tudhatta, nem személyekről érdeklődtek, hanem megyei átlagszámokról.

Erdő Péter: veszélyes támadás. Veszélyes támadást jelent a társadalom alapvető intézménye, a család ellen a kormány által jóváhagyott és az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Ezt tudatta nyilatkozatban az Erdő Péter bíboros vezette Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. „A magyar alkotmány is azt vallja, hogy a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, amelynek célja a házastársak java és az élet továbbadása” – idézik fel a püspökök. Szerintük minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését a házassághoz kívánja közelíteni, veszélyezteti a felnövekvő gyermekek fejlődését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.