Február végéig törleszti még meglevő tartozását a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert. Az athéni olimpián doppingvétsége miatt aranyérmétől megfosztott Annus 15 ezer frankos, Fazekas pedig 20 ezer frankos perköltségéből utalt át eddig 5700-5700 frankot. A két versenyző még idén átutal egy újabb részletet, február végéig pedig a teljes összeget törleszti, mert amint kommünikéjükben leszögezik, tisztában vannak vele, hogy fizetni kell, és fizetni is fognak, hiszen csak így kaphatják vissza felfüggesztett versenyzői jogukat.
Ugyanakkor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jelezte, hogy a magyar sport érdekében kifizeti a tartozást. „A MOB sem a múltban nem vállalta át, sem a jövőben nem fogja átvállalni a vétkesnek talált magyar sportolóktól a nemzetközi Sportdöntőbíróság által követelt perköltségeket” – közölte Molnár Zoltán ügyvezető igazgató, majd azzal folytatta: – Annus Adrián és Fazekas Róbert esetében a MOB ugyan rendezi a tartozást, ám azt a későbbiekben be fogja hajtani az atlétikai szövetségen keresztül. Bíztunk abban, hogy az atlétikai szövetség vezetése is felismeri annak a jelentőségét, hogy alig 250 nappal a pekingi olimpia rajtja előtt miért fontos a NOB-bal ápolt kapcsolat kiegyensúlyozottsága és az athéni olimpia óta nyitott doppingdosszié lezárása.”
A két versenyző tartozása miatt a MOB tájékoztatta a NOB-ot, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) jelenlegi vezetését nem akkreditálja a pekingi ötkarikás játékokra. A MASZ fegyelmi eljárást indított a két sportoló ellen.
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
