Fociosztályok Szegeden

Munkatársunktól
2007. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentgyörgyi Pál sportot is felügyelő alpolgármester jelenlétében rendezték vasárnap a Makkosházi Általános Iskolában azt az óvodás focitornát, amelynek elsődleges célja a KÉSZ Labdarúgó Akadémia Alapítvány által szervezett beiskolázási program bemutatása volt. Száz óvodás a szüleivel együtt hallgathatta meg az alapítvány ismertetőjét, amelynek lényege az volt, hogy 2008 őszén ebben az iskolában, valamint Szeged-Szőregen és a szeged-kiskundorozsmai általános iskolák elsősei számára fociosztályok indulnak. Az alapítvány és az önkormányzat közötti megállapodás alapján két középiskolában (a Deák és az Eötvös gimnáziumban) is indul fociosztály, sőt lehetőség nyílt ötödikben is elindítani a folyamatot. Így négy év múlva közel ezer diák foglalkozhat a labdarúgással szervezetten, hetente 8-10 alkalommal, mivel a délelőtti iskolai oktatást délutánonként egyesületi edzés követheti.
Az iskolai tanulócsoportok legjobbjai a Tisza Volán SC és a Rendőr Testedző Egylet játékosai lesznek, de az alapítvány a diáksportkörök támogatását is vállalta, így ezen délutáni foglalkozásokon a közelben lévő helyi klubok előkészítő csapatai is gazdag lelőhelyre találhatnak. Az alapítvány a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet által szervezett U7, U9, U11 korosztályú bajnokságok támogatását, iskolai csoportokkal történő kiegészítését is feladatának tekinti – helyben idézve fel a Bozsik-programot.
Az akadémia Szegeden inkább hálózat, semmint bentlakásos kollégium, amelyben partneri viszonyban dolgoznak együtt az iskolafenntartók, az iskolák, az egyesületek és a labdarúgó-szövetség. De a szervezők nem mondtak le arról, hogy az agárdi, kispesti, felcsúti és szombathelyi mintára Szegeden is létrehozzák a középiskolások bentlakásos akadémiáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.