Hitel a megélhetésre

Jakubász Tamás
2007. 12. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövőre további növekedés várható a szabad felhasználású jelzáloghitelek piacán – hangzott el tegnap a Földhitel és Jelzálogbank (FHB) sajtótájékoztatóján. Az idén tízéves pénzintézet szakemberei elmondták: a nemzetközi jelzálogkrízis ellenére idehaza az idén 20 százalékkal emelkedett a jelzáloghitelek aránya, és az elkövetkező három évben átlagosan további 15 százalékos emelkedésre számítanak. Kifejtették: a jelzálogpiac növekedésének oka lehet, hogy a kormányzati intézkedések következtében öt százalékkal csökkent a bérek reálértéke, a fogyasztás azonban csak másfél százalékkal esett vissza. A lakosság tehát a megélhetési költségeket részben jelzáloghitelekből fedezi. A szakemberek megállapításai szerint mivel a hazai ingatlanok mindössze 25–30 százaléka szolgál valamilyen tartozás fedezetéül, további bővülésre van lehetőség. Az arány más európai országokkal összevetve alacsonynak mondható. Az FHB vezetői március végéig határoznak a külföldi terjeszkedésről. Az elképzelések szerint elsősorban Romániában vagy Bulgáriában folytatna jelzáloghitelezést a bank. Elhangzott még, hogy az FHB a következő évben szeretné tevékenységei közé felvenni a hazai ingatlanforgalmazást is, de még nem döntötték el, hogy ehhez új céget alapítanak, vagy egy már sikeres ingatlanközvetítői hálózatot vásárolnak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.