Hogyan és meddig tovább, Erdei?

2007. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Klaus-Peter Kohl, az Universum Box Promotion tulajdonosa, mint azt tegnapi helyszíni tudósításunkban már megemlítettük, úgy fogalmazott a múlt hét végi drezdai profi ökölvívógála után, hogy soha nem látszott ilyen közelinek egy amerikai csúcsmérkőzés Erdei Zsolt számára. A WBO szervezet magyar félnehézsúlyú világbajnoka profi pályafutása során már kétszer is bunyózott a tengerentúlon, 2001 augusztusában Las Vegasban Dennis Matthewst, 2002 júniusában Darren Whitleyt verte simán. Ám ezúttal – Kohl szerint – enyhén szólva nagyobb nevek jöhetnének: Roy Jones Jr. vagy Bernard Hopkins.
A veterán amerikai legendák már korábban képbe kerültek honfitársunk jövője kapcsán, de valahogy mindig kiestek onnan. A jelenlegi helyzet szerint a boxrec internetes szakhonlap rangsorában Hopkins az első, Jones a hatodik, Erdei a hetedik, a WBO-nál klasszisunk kihívóinak listáját Hopkins vezeti Jones előtt. Minden szempontból ideális ellenfelek lennének tehát egy kötelező címvédésre, „csak” óriási díjalapot kellene összehozni. Jonesnak egyébként 38. születésnapja után kevéssel, január 19-re a New York-i Madison Square Gardenbe lekötött „öregfiúk” derbije lesz Felix Trinidaddal, Hopkins pedig a walesi sztár, Joe Calzaghe menedzsmentjével tárgyal változó intenzitással. Kohl szerint sokkal valószínűbb, hogy a nagyközépsúlyból eggyel feljebb lépő Calzaghe következő mérkőzését nem Hopkins, hanem az IBF félnehézsúlyú trónján ülő angol Clinton Woods ellen vívja, ez pedig megnyithatja az utat Erdei előtt az Egyesült Államokba. Bár kisebb a valószínűsége, ne zárjuk ki az Antonio Tarver elleni derbit se, a szintén veterán amerikai most szombaton Mashantucketben Erdei idei legyőzöttjével, Danny Santiagóval
meccsel az IBO övéért.
Talán mondani sem kell, Madár milyen szívesen vállalna egy tengerentúli csúcsderbit, már csak azért is, mert folyamatosan lebegteti, hogy a nem túl távoli jövőben szögre akasztja a kesztyűit. Még évekkel ezelőtt valahol elkotyogta, ha összejön, akkor tizedik vb-címvédése után búcsúzna, ez pedig a következő meccse lenne. Tehát nagyon nem mindegy, kivel szemben és mennyiért… Kohl optimizmusa ellenére (vagy inkább mellé) hozzátesszük, hogy december 4-én Söldenben az Universum fiókcsapata, a Spotlight félnehézsúlyú lengyel bunyósa, Aleksi Kuziemski a WBO interkontinentális bajnokságáért száll harcba. Ha nyer, ő is lehet Erdei hivatalos kihívója, de ezt a meccset túlzás lenne „megafightnak” nevezni. Azért persze azt se feledjük el, hogy az Universum máskor már szerződtetni tudott egy-egy amerikai nagyágyút, legutóbb például az ötszörös világbajnok Virgil Hillt. A 43 éves egykori csillag most Drezdában sima pontozással kikapott Firat Arslantól, ezzel az eredménnyel Hopkins,
Jones, vagy Tarver esetén szintén megelégednénk, persze Erdei ellenében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.