Ahogy azt lapunk előre jelezte, az Országgyűlés tegnap este nem szavazta meg a női kvóta bevezetését. A szabad demokraták által szorgalmazott és a kormány által is támogatott javaslat alapvetően nem nyerte el a tetszését sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek. A legnagyobb ellenzéki pártnál lelkiismereti szavazást rendeltek előzetesen, Orbán Viktor pártelnök, Navracsics Tibor frakcióvezető és Pelczné Gáll Ildikó alelnök igennel szavazott, ám a frakcióból sokan nemmel voksoltak vagy tartózkodtak. Az MSZP is megosztott volt, de Gyurcsány Ferenc kormányfő igennel szavazott. Az MDF és a KDNP elutasította az indítványt. Az SZDSZ javaslatának lényege az volt – amihez alkotmányt is kellett volna módosítani –, hogy a pártlistákon minden egyes férfi képviselőjelöltet egy nő kövessen, a jövőbeni kormányok megalakulásánál pedig legalább a kormánytagok egyharmadát a gyengébbik nem tegye ki. Háttérben lapunknak mind a kormánypártok, mind pedig az ellenzék részéről többen erőltetettnek nevezték a kezdeményezést. Sok képviselő szerint felesleges faji, vallási vagy nemi alapon „kvótázni” a parlamenti képviselőket.
Elsöprő többséggel fogadta el az Országgyűlés a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvénymódosítást. Az öt parlamenti párt által kezdeményezett változtatással megkezdheti működését a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Az új ombudsman – akinek a személyéről később szavaznak – figyelemmel kíséri, értékeli és ellenőrzi azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását. Az új poszt létrehozását eredetileg Sólyom László államfő vetette fel. A tegnapi döntést a Védegylet is üdvözölte.
Pánik a repülőn, 115 utassal a fedélzeten érkezett a baj + videó
