Már hetek óta benne volt a levegőben Jan Jasko menesztése, s most be is következett. Ocskay Gábor, az Alba Volán jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy – a hivatalos megfogalmazás szerint – közös megegyezéssel szerződést bontanak a szlovák vezetőedzővel.
A döntést nem kell különösebben értékelni, a számuk önmagukért beszélnek. A Volán az osztrák ligában 23 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, háromszor hosszabbítás után, míg 18-szor a rendes játékidőben kapott ki. Messze a legkevesebb gólt ütötte (39) és a legtöbbet kapta (95), így az utolsó, 10. helyen áll. Ocskay mindehhez indoklásképpen a következőket tette hozzá: „A közelmúltban a játékosállományt próbáltuk megerősíteni (a vb-2. finn Sihvonen és az észak-amerikai profiligát is megjárt kanadai Allen az elmúlt két hétben érkezett – a szerk.), s bár érezhető volt némi fellendülés, továbbra is úgy érezzük, hogy a gárda mentálisan és morálisan sincs a megfelelő állapotban. Úgy gondoljuk, ezen már csak edzőváltással segíthetünk.”
Jaskótól tehát elköszönt a Volán, de a neheze még hátra van. Meg kell találni az utódját, s az osztrák ligában is illene helytállni az alapszakasz hajrájában, majd a rájátszás első körében. Ocskay Gábor elmondta, a vasárnap esedékes következő meccsig szeretnének új trénert találni, addig Énekes Lajos másodedző irányítja a gyakorlásokat: „Neves csapatoknál megfordult, finn vagy svéd szakember lesz az új edző, akivel először az idény végéig kötnénk szerződést, majd a következő évadra is, hiszen terveink szerint akkor is indulunk az osztrák bajnokságban” – beszélt terveikről a szakosztály-igazgató.
A szlovák felnőttválogatottnál is megfordult Jasko kétszer volt az Alba Volán edzője, és összesen három bajnoki, illetve két Interliga-címet szerzett vele a csapat. Ám az osztrák ligába beletörött a bicskája.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
