Hiába igyekeznek az autópályákra esett havat eltakarítani az útkezelők, ha balesetek és megcsúszó kamionok akadályozzák a hókotró és sózó járműveket a munkavégzésben. Az M1-esen tegnap tizenöt kilométeres kocsisor torlódott össze, mivel a sztráda egyik oldalán sem tudtak haladni a járművek. A Budapest felé tartó szakaszon nehézgépjárművek akadtak el, a másik irányban baleset miatt állt a forgalom. A 8-as, 44-es, 51-es, 61-es, 63-as, 82-es és a 85-ös főutakon szintén kamionok csúsztak ki, borultak fel vagy ütköztek össze. Öszszesen legalább tíz teherautó járt szerencsétlenül. Hétfőn éjszaka egy török kamion és egy személygépkocsi ütközött, az autó sofőrje meghalt, a baleset körülményeit még vizsgálják. Cegléden egy édesanyja kerékpárján utazó gyermeket gázolt halálra kisteherautó – tudta meg a távirati iroda. A szülőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
– Ha jegesednek az utak, a kamionok nagy súlyuk miatt könynyen irányíthatatlanná válnak, ennek ellenére ritkán használnak téli gumit – tájékoztatta lapunkat Lovász Győző, az ORFK közlekedésrendészeti főreferense. – Néha ugyan felteszik a hóláncot, azonban ez sem elég hatékony a síkos felületen, ráadásul az aszfaltot is rongálja. A sofőröknek tisztában kell lenniük járműveik tulajdonságaival, ha hibáznak, övék a felelősség.
Intenzív, majd szórványos havazás miatt hétfő délután kettőtől dolgoztak az M7-es autópálya kezelő sószóró eszközei – közölte lapunkkal Horányi Emese, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs menedzsere. Ekkor a lébényi, fonyódi, komáromi, martonvásári, balatonvilágosi mérnökség lépett munkába, este 8-tól az M0-son is takarították a jeget. Szakaszonként hókotrókkal és sószóróval igyekeztek járhatóvá tenni a sztrádákat.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
