Két gyermekét gyilkolta meg a házaspár

Berta Hajnal
2007. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem egy, hanem valószínűleg két újszülöttet is megölt, majd eltemetett egy sülysápi házaspár. Kihallgatásukkor ellentmondásokba keveredtek, majd kiderült, hogy a múlt csütörtökön született kisfiukat egy búzaföldön ásták el. Egy másik, nagyjából egy éve világra jött csecsemő maradványait a rendőrök a családi ház pincéjében találták meg.
Csapi Balázs, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője kérdésünkre elmondta, az elsődleges orvos szakértői vélemények alapján mindkét gyermek fejlett volt, a csütörtökön született kicsit megfojtották. A rendőrség az áldozatok kora miatt minősített emberölés, illetve bűnsegédlet miatt indított nyomozást. Az apa öngyilkosságot kísérelt meg az eljárás alatt. Csapi Balázs hangsúlyozta: a házaspár környezetük előtt sikeresen titkolta mindkét terhességet, ha nincs a szülés utáni komplikáció, akkor lehet, hogy soha nem derül fény a gyilkosságokra.
A család jó körülmények közt él, de már van négy gyermekük, ezért valószínűleg anyagi megfontolásból döntöttek úgy, hogy megölik az újszülötteket. Bár külső jelek a szülők egyikénél sem utalnak elmezavarra, az anyát pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.