Mahmúd Abbász, a palesztin hatóság elnöke és Ehud Olmert izraeli miniszterelnök is azt hangsúlyozta a tegnapi annapolisi Közel-Kelet-konferencián, hogy a béke útja az egyetlen jövőbe vezető út népeik számára. A két politikus azután szólalt fel az értekezleten, hogy George Bush amerikai elnök nyitóbeszédében ismertette azt az izraeli–palesztin megállapodást, amely a jövőbeni béketárgyalások kereteit rögzíti. A felmerült ellentétek miatt az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy a felek egyetértésre tudnak-e jutni valamiféle közös dokumentumról. A Bush által ismertetett megállapodás szerint a felek december 12-én tartják az első hivatalos tárgyalási fordulót, amelyet kéthetente újabbak fognak követni, s hitet tettek amellett, hogy minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy 2008 vége előtt békemegállapodást tudjanak kötni, rendezve az összes vitás kérdést. Tegnap közel százezer palesztin tüntetett a Gázai övezetben az annapolisi konferencia ellen. A tömeg Amerika- és Izrael-ellenes jelszavakat skandált, árulónak nevezte Mahmúd Abbászt, amiért részt vesz a tárgyalásokon.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
