Határokon átnyúló tartozások behajtásának lehetőségeit vették sorra a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közép-európai közjegyzőknek szervezett idei találkozóján. A múlt pénteken és szombaton megtartott tanácskozásról Tóth Ádám, a MOKK elnöke elmondta: a konferencia lehetőséget ad arra, hogy a térség szakemberei megvitassák a regionális sajátosságokat, és közösen képviselhessék érdekeiket az Európai Unió (EU) fórumain. Az elnök kifejtette, hogy 2005 óta az EU bármely tagállamában kiállított közokirat az unió egész területén érvényes. Magyarán ha az üzletfelek közjegyzői okiratba foglalják szerződésüket, és valamelyikük nem fizet, a követelés bírósági per nélkül hajtható be akkor is, ha a vállalkozások különböző tagállamban tevékenykednek. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi tartozásról szóló dokumentum alapján a közösség bármely országában per nélkül kezdeményezhető végrehajtási eljárás, ahogy külföldi követelés is behajtható hazánkban, anélkül, hogy a hitelező előbb bírósághoz fordulna.
Az azonnali behajtás egyik feltétele az úgynevezett végrehajtható okirat. Ilyet állít ki a közjegyző is. A másik követelmény, hogy az adós elismerje tartozását, és ezt dokumentum igazolja. Tóth Ádám rámutatott, a kötelezettet ilyenkor is megilleti a jogorvoslat lehetősége: hivatkozhat például arra, hogy nyilatkozatát fenyegetés vagy kényszer hatása alatt tette meg, vagyis az okirat érvénytelen.
Tóth Ádám közölte, hogy a fenti szabályozás nagy előnye, hogy általa kikerülhető a hosszadalmas és költséges bírósági eljárás, így nem meglepő, hogy tapasztalata szerint egyre több hazai vállalkozás él ezzel a lehetőséggel. Hozzátette: a közjegyzői okiratba foglalt követelések azonnali végrehajtása csökkentheti a körbetartozást, vagyis a nemzetgazdaság szempontjából is hasznos lehet.
Készül az európai közokirat. Az Európai Unió a francia elnökség idején, vagyis 2009-ben kívánja bevezetni az európai közokiratot. A tervek szerint az EU határozná meg a közokiratok formai követelményeit és kiállításuk szabályait. Az okiratok tartalmát, mivel arról a tagállamok joga rendelkezik, nem szabályoznák uniós szinten. A közös rendelkezések tervét Dánia nem fogadta el, s azokat várhatóan nem is alkalmazza majd.
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
