Nőtt a balatoni üdülőkörzet belföldi vendégforgalma, ugyanakkor csökkent a külföldről érkező vendégek száma az év első 9 hónapjában – hangzott el a KSH által is igazolt megállapítás tegnap a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) siófoki ülésén. Rosta Sándor, a BRIB elnöke arra hívta fel a bizottság figyelmét, hogy a magyar idegenforgalom nem nyugodhat bele a német és osztrák vendégek számának csökkenésébe, mert ez a piac a hazai turizmus számára meghatározó. – Elemezni kell a német piacvesztés okait – szögezte le Rosta Sándor.
Némileg másként látja ezt a Fenyves Tours Kft. vezetője, aki szerint a balatoni ingatlannal rendelkező több 10 ezer német állampolgár egész éven át zavartalanul fogadta vér szerinti rokonainak mondott honfitársait anélkül, hogy vendégeik száma szerepelne a statisztikában, illetve, hogy utánuk idegenforgalmi adót fizettek volna. Akár így van, akár úgy, a vendégek visszacsábítását kérdésessé teszi, hogy a megszüntetés veszélye fenyegeti a húsz balatoni Tourinform-irodát, köztük a 10-15 éve jól működő információs és szolgáltatóközpontokat, hangzott el a tanácskozáson. Halász Klára, a siófoki iroda vezetője felvetette: a Tourinform-irodák működését az önkormányzati és költségvetési függőség, a létszámhiány, a marketingre fordítható források szűkössége, a hiányzó regionális informatikai összeköttetés és a bizonytalan jövőkép veszélyezteti. A balatoni turizmus jövő évi feladatairól Rosta Sándor elmondta: 2008 a vizek éve lesz. Erre nemcsak a Balatonnak, hanem a tó körüli tavaknak, folyóknak is készülniük kell. Borbély Judit, a Balatoni Hajózási Zrt. marketingvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepnapok naptári rendje miatt 2008 nyarán az ideinél kevesebb hosszú hétvégével kell számolni a Balatonnál is.
Küzdelem a németekért
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!