Véget vetett a tél a labdarúgó NB I őszi idényének: a tegnapi Sopron–MTK találkozó az egyre erősödő hóesés, illetve az ebből következő elégtelen látási és pályaviszonyok miatt a 39. percben félbeszakadt. A fővárosiak ekkor 1-0-ra vezettek, a hazai szurkolók pedig azért méltatlankodtak, mert a gól nem egészen a meccs berekesztése előtt fél perccel esett. Méghozzá úgy, ahogy ideális körülmények között valószínűleg nem történhetett volna meg: Pocuca iszonyúan rossz hazaadására lecsapott Kulcsár, és közelről bevette a kaput.
Mészáros játékvezető előbb várakozási időt rendelt el, de mert a havazás nem csitult, úgy határozott, nem lesz folytatás. A hogyan továbbról az MLSZ-ben döntenek.
Az viszont mindenképpen egyértelmű, hogy az MTK listavezetőként zárja az őszi szezont, hiszen a Debrecen pénteki döntetlenje és a Budapest Honvéd szombati veresége – akkor bezzeg még ideális körülmények közepette lehetett futballozni – miatt úgy is pontelőnnyel állt az élen, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Sopronban nem ilyen vidám a helyzet, ott a kiesés elkerülése a cél. Vagy talán ennél is alacsonyabban van a léc, hisz a játékosok, a halmozódó tartozások miatt tiltakozva, a hét elején már kihagytak egy edzést. A tegnapi második félidő persze nem az ő hibájukból maradt el.
Ha a tél tovább támad, a Ligakupa hétközi mérkőzései is veszélybe kerülhetnek. Bár a tapasztaltak alapján azok elmaradásával sem érné a szurkolókat óriási veszteség.
Trump lépése újabb fordulatot hoz a háborúban
