Kalmár László és csaknem kétszáz társa a rendszerváltozás óta egyedülálló polgári perben felperesként azt állítja: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter megsértették az alaptörvényt és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályt. A felperesek keresetlevele szerint kiderült: a hatalom megtartása érdekében a két alperes dübörgő gazdaságról, nagy jólétről beszélt, és az előírt határidőig nem ismertette a közvéleménnyel a valóságnak megfelelő adatokat. Erre csak a választások megnyerése után kerítettek sort. Gyurcsány ekkor vallotta be: hazudtak éjjel, hazudtak nappal.
A választópolgárokat ezzel megfosztották egyik legfontosabb demokratikus alapjoguktól: a szabad választás lehetőségétől. A tiltakozásokat követően rendőri erőszakot alkalmaztak. A felperesek szerint a valóság megismerése súlyos lelki traumát okozott az egész országnak. Van, aki azért nem tud egyenesen a honfitársai szemébe nézni, mert elhitte az alperesek hazugságait, és rájuk szavazott. Mások baloldali nézeteik ellenére egy vadkapitalista kizsákmányoló társaságra adták a szavazatukat. Sokan azért csalódtak, mert nem tudták elképzelni, hogy ekkorát egyáltalán hazudni lehet, és ezért nem tettek meg mindent, hogy felkeltsék ismerőseik gyanúját.
Az alperesek ügyvédje, Kovács Kázmér a keresetlevélre adott válaszában cáfolta, hogy ügyfelei jogsértést követtek volna el.
Az ügy első tárgyalását ma délelőtt a Markó utca 25.-ben, a Pesti Központi Kerületi Bíróság legnagyobb tárgyalótermében tartják majd meg.
A fővárosba költözik Párizs
