Nagyobb mértékű volt a természetes népességfogyás az év első kilenc hónapjában, mint 2006 azonos időszakában – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első kilenc hónapjában az előzetes adatok szerint 72 996 gyermek született és 99 228 lakos hunyt el.
Mint a KSH írta, a születésszám havonként jelentős ingadozásokat mutatott: januárban, februárban és májusban kismértékben meghaladta az előző évit, a többi hat hónapban viszont jelentősen elmaradt attól. Ennek következményeként az első kilenc hónapban mintegy 2,8 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A statisztika szerint a természetes fogyás mértéke az idén 3,5 ezrelékre nőtt a tavalyi 3,1 ezrelékről. Magyarország lakossága mintegy 13 000 fővel csökkent, a népesség lélekszáma az időszak végén 10,053 millió volt.
A hivatal arról is írt, hogy a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva több mint 8,5 százalékkal volt alacsonyabb.
Pár nap alatt ez a sokadik földrengés volt ebben a magyar városban
