Nem bizonyítható a mérgezés vádja

MTI
2007. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem bizonyítható a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) vizsgálata szerint sem, hogy megmérgezték volna Tommy Haast, a németek kiváló játékosát szeptemberben, az Oroszország elleni Davis- kupa-elődöntőben. „Semmilyen orvosi nyom nem utal arra, hogy Tommy Haas teljesítményét bárhogyan is befolyásolták volna, így a vizsgálatot lezárjuk” – áll az ITF hivatalos közleményében. A világranglista 12. helyezettje korábban amerikai orvosoknak is adott haj- és vérmintát, de ők sem bukkantak mérgezés nyomaira.
Az ezzel kapcsolatos vádat a csapattárs, Alexander Waske fogalmazta meg a Bild című napilapnak adott interjújában, amelyben azt állította: egy orosz sportmenedzsertől azt hallotta, társát megmérgezték a moszkvai szállodában. Waske szintén tagja volt az oroszok ellen szerepelt német válogatottnak. A szeptemberi elődöntő második napja után a vendégek vezettek 2-1-re, de miután legjobb emberük, Haas gyomorrontás miatt szinte az egész szombat éjszakát a mellékhelyiségben töltötte, és nem tudta vállalni a vasárnapi egyest, a zárónapon a címvédő fordítani tudott.
Ezzel pedig bejutott a döntőbe, amelyet péntektől vasárnapig az Egyesült Államok válogatottjával vív Portland városában.

Federer kétszáz hete. Roger Federer tegnaptól megszakítás nélkül kétszáz hete vezeti a férfi teniszezők hagyományos világranglistáját. A svájci klasszis 2004. február 2-án vette át a vezetést, amelyet azóta nem is engedett ki a kezéből. Mögötte az örökranglista második helyén az amerikai Jimmy Connors áll: ő 1974. július 29. és 1977. augusztus 22. között volt éllovas 160 héten át. Az abszolút versenyben az amerikai Pete Sampras áll az élen: ő összesen 286 hétig volt világelső.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.