Nyílt levél a Klubrádió szerkesztőinek

Morvai Krisztina
2007. 12. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztelt Klubrádió!
Hagyományaiknak megfelelően ismét jó nagyot hazudtak. Azt állították, hogy a szemkilövető kormányt éltető show-műsoruk, a Megbeszéljük keddi adásában én Venezuelát és Kubát a „demokrácia védőiként” mutattam be. Mint azt Önök pontosan tudják, semmi ilyesmit nem mondtam. Azt közöltem – az Önök megkeresésére és Bolgár úr kérdésére –, hogy az ENSZ kb. 200 tagállamához, diplomaták tanácsára eljuttatjuk a magyarországi emberi jogi krízishelyzetet bemutató rövid öszszefoglalót. Ily módon lehetővé teszszük, hogy a világ megtudja: mi is folyik az Európai Unióban, a más országokat folyamatosan az emberi jogokról kioktató szövetségben. Bolgár úr provokatív kérdésére, miszerint Irántól vagy Kínától várunk-e segítséget, közöltem, hogy nem. Oroszország vonatkozásában szintén nemleges választ adtam, utalva arra, hogy arrafelé a miniszterelnök úr jár rendszeresen barátkozni, Oroszországról tehát nem minket kell kérdezni. Venezuelát a haragos Bolgár úr hozta fel újabb példaként, ötletként. Erre azt válaszoltam, hogy Chávez Venezuelájának sincs szégyenkeznivalója az emberi jogok tekintetében a Gyurcsány-kormánnyal történő összehasonlításban. Kubát olyan összefüggésben említettem, hogy a jelenlegi magyar kormány részéről furcsa a politikai menekültek befogadása, tekintettel arra, hogy nyilvános rendezvényen szemeket lövettek ki, ujjakat szaggattak le, és rendőrterrorral oszlatták fel a legnagyobb ellenzéki párt ünnepi gyűlését. Egyetlen országot sem neveztem meg a „demokrácia védőjeként”, csupán arra utaltam: elképesztő, hogy a tavaly őszi tömeges emberi jogi jogsértések elkövetőit a mai napig nem vonták felelősségre, az áldozatokat a mai napig nem kártalanították, a koncepciós perek még mindig folynak. S mindezt kellően hatékony és határozott fellépés nélkül tűri – a magát az emberi jogok fő védelmezőjének tekintő – Európai Unió.
Nagy öröm lenne számomra, ha a Klubrádió leszokna a hazudozásról. De ezzel valószínűleg túl sokat kérek. Talán azzal is, ha azt kérem: ne mocskoljanak alaptalanul. Azt viszont talán kérhetem: lassan szokjanak végre hozzá a gondolathoz, hogy a MAGUKFAJTÁK egyeduralma véget ért Magyarországon. A MAGUNKFAJTÁK nem tűrik többé a terrort. Itthon vagyunk a saját hazánkban, nem lőhetik ki a szemünket, nem kínozhatnak ártatlan embereket (százszámra) ÁVH-s módszerekkel heteken át a börtönökben, nem folytathatnak az ötvenes éveket idéző koncepciós pereket. S nem tarthatnak látványos rendőri erődemonstrációkat az ellenzék démonizálására és megfélemlítésére, ahogy tették például október 22-én éjjel, amikor a Hibbant Néró az Operaházban mondott beszédet. Vagy október 26-án, amikor állítólag a „hídfoglalás” miatt, valójában viszont a megfélemlítő, aránytalan rendőri akciók miatt bénult le a város. Nem! Nem és nem! Nem tűrünk el mindent tovább szótlanul, tisztelt Klubrádió, drága Bolgár úr! Jobb, ha szokják a gondolatot: mindent megteszünk azért, hogy Magyarország újra szabad, demokratikus ország legyen, ahol az emberi méltóságot és az emberi jogokat tiszteletben tartják. Bizony, nehéz dolguk van a MAGUKFAJTÁKNAK, amikor ezekkel az értékekkel szemben kívánnak érveket felsorakoztatni. Ezért hazudoznak és mocskolódnak. Mert valahol mélyen Önök is tudják, hogy aljas dolog a diktatúra szolgálatában állni. Súlyos bűn. Javaslom: szálljanak ki, mert eljön a nap, amikor már nem fognak tudni tükörbe nézni.
Üdvözlettel:
Morvai Krisztina

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.