Nyomoznak Gergényi ellen

Munkatársunktól
2007. 12. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elöljárói hatalommal való és szolgálati visszaélés gyanúja miatt rendelt el további nyomozást a Katonai Főügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány ellen. A Hír TV beszámolója szerint az ORFK ennek ellenére még nem indított fegyelmi eljárást Gergényi ellen.
Az előzmény: Rónyai Pétert még 2003-ban szerelték le a BRFK akcióosztályától azután, hogy az ügyészség súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsította meg. A bulvársajtó akkor Gergényi Péter vasszigoraként tálalta az esetet. A bíróság azóta jogerősen kimondta: Rónyai nem bűnös, és törvénytelenül szerelték le. A rendőr ezután jelentette fel az egykori rendőrfőkapitányt az ügyészségen.
A vádhatóság szeptember közepén megszüntette a nyomozást azzal, hogy Gergényi Péter cselekménye az elöljárói hatalommal visszaélés vétségének gyanúját kelti, de már elévült, ugyanakkor alkalmas fegyelmi vétség megállapítására szakszerűtlen munkavégzés miatt. A Katonai Főügyészség viszont a nyomozás folytatására utasította a vádhatóságot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.