Szentjóby Szabó Andor (Albertirsa): A kormány vasúti szakmai ismeretei rendkívül hiányosak. A szakmai analfabetizmus csúcsa, ahova a kormányzati negyed építését képzelik. A Budapest Nyugati főpályaudvar jelentős területét parancsszóra át kell adni. Az építészmérnökök az új épületek terveivel foglalkoztak. Viszont vasúti pályaterv és vasútüzemi, -forgalmi, -technológiai vizsgálat kapacitásszámítással még tanulmányterv szinten sem készült, csak annyi tudható, hogy a Podmaniczky utcától kezdve a szolnoki fővonalig, minden tároló-, mosó-, motorszíni, kazánházi és egyéb vágányokat, valamint az irodaházakat, orvosi rendelőket, raktárakat, szociális épületet, szolgálati helyeket, a jegynyomdát, hőtávvezetékeket, létesítményeket el fognak bontani. Számítások szerint a kormányzati negyed építése 40 darab vágányt (az összekötők kivételével) körülbelül 8100 méter használható hosszúságban érint. Ez a hosszúság kevesebb, mint a teljes hossz, mert nincs hozzászámolva az összekötő vágányok és a váltók hossza. A főpályaudvar megcsonkítására a nevesített terveken kívül hatástanulmány sem készült, megbecsülhetetlen, mit eredményez a vágányok megszüntetése, bontása, és főleg, mennyibe fog kerülni. És vajon melyik lángelme találta ki azt a másik képtelenséget, hogy a főpályaudvar mellett a Podmaniczky utca házai is rontják a látképet, és azokat is le kell bontani? Bődületes! A szakértelem nélküli miniszterek önként lemondhatnának és egy független közlekedési minisztériumot kellene létrehozni, vasúti szakvizsgákkal rendelkezőkkel.
Szabó Attila (Budapest): Jogállam-e a Magyar Köztársaság? Mostanában ebben egyre többet kételkedem. Olyan érzésem van, hogy mintha nem érvényesülne az országban a törvény előtti egyenlőség állampolgár és állampolgár között. Vannak, akik egyenlőbbek a többinél, mint Orwell Állatfarmjában. Legutóbb ez Kóka János SZDSZ-elnök villaépítési botrányáról értesülve jutott az eszembe. Az álláshalmozó politikus, aki egyelőre még miniszter is, semmilyen következtetést nem óhajtott levonni azok után, hogy az Alkony utcai építkezésén nemcsak feketemunkásokat, de kábítószerüzért is tetten értek. Úgy gondolta, azzal el van intézve a dolog, hogy szélnek ereszti az ügyeskedő építési vállalkozót. Holott ő, miniszterként az állam szolgája, a tiszta foglalkoztatásért és az adócsalások ellen kell harcolnia. Egy régi demokráciában ilyen botrány után minden politikai pozíciójáról haladéktalanul le kellene mondania. Ezzel szemben mit tett Kóka János? Bejelentette, hogy megvásárolja cégétől az épülő luxusvillát. Miért? Mi köze ennek a feketemunkásokhoz? Vagy lehet, hogy eddig adóelkerülési céllal építette a cég a magánvillát? Ilyesmit aligha tanult a miniszter úr az egyházi középiskolában. Ha Orwell élne, ma is dúskálna a témában…
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
