Rossz rajt után hazai pályán mindkét magyar csapat kétszer nyert a női kosárlabda Euroligában. Ma ismét nehéz feladat következik, mert az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs 2010 is idegenben lép pályára.
Az A csoportban a soproniak Rigába látogatnak, ellenfelük kis túlzással az Európa-bajnoki bronzérmes lett válogatott lesz, eddigi egyetlen győzelme csalóka.
– A Moszkva, a Fenerbahce és a Villeneuve elleni mérkőzését is megnéztük ellenfelünknek. Csak akkor lehet esélyünk, ha az alapvédekezés megoldásán felül támadásban is hatékonyan tudunk játszani a zónájuk ellen – latolgatta az esélyeket Székely Norbert vezetőedző.
Az eddigi háromból a pécsiek ellenfele, a Faenza is csak egy mecscset nyert meg, Vilniusban, hazai pályán pedig csak három ponttal kapott ki a Dinamo Moszkvától. Ebből Rátgéber László, a pécsiek mestere azt a következtetést vonta le, hogy a D csoportban a Faenza a harmadik legerősebb együttes.
– Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a favoritok, mégis győzni megyünk Faenzába, mert a továbbjutás szempontjából ez nagyon fontos találkozó – tette hozzá.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
