Rekordár a kortárs képaukción

Munkatársunktól
2007. 12. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áttörést hozott a kortárs művek aukciós kereskedelmében a Virág Judit Galéria és Aukciósháznak a kedden este a Budapest Kongresszusi Központban rendezett első tematikus, kortárs aukciója. Tízmillió forintos áron kelt el Csernus Tibor Absolom című képe, míg Nádler István Avar motívum, Schwarz című festményéért 9,5 millió forintot fizetett új tulajdonosa. Az eddigi legmagasabb ár, amelyet kortárs festményért valaha fizettek Magyarországon, nyolcmillió forint volt. Az aukciósház első tematikus, kortárs aukcióját a Magyar festészet 1945–2000 címmel hirdette meg. A 250 főt befogadó Bartók Terem szűknek bizonyult. Az óriási érdeklődés és a magas leütések azt mutatják, hogy a galéria biztos értékválasztással gyűjtötte össze a hazai kortárs alkotók és képeik legjavát.
Az aukciósház, ellentétben a hazai művészeti élet egyes szereplőivel, a kortárs művészet fogalmát a fejlettebb kortárs piacokon bevált „Post War” aukciók szisztémáját követve határozta meg, s a II. világháborútól napjainkig terjedő időszak alkotásait fogta át. Az anyag áttekintette az Európai Iskolától, Anna Margot-tól, Korniss Dezsőtől egészen az ezredfordulóig tartó folyamatokat, s a XX. század második fele legjobb mestereinek fontos műveit szerepeltette. A kikiáltási árat messze meghaladó magas leütést értek el Bak Imre, Bukta Imre, Siskov Ludmil, Wächter Dénes, Bálint Endre, Barabás Márton, Konok Tamás, Orosz Gellért, Váli Dezső, El Kazovszkij alkotásai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.