Szokatlan időpontban és helyzetben zárja az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét: közép-európai idő szerint ma 21 órakor a Valur Reykjavík vendége lesz, és könnyen előfordulhat, hogy a BL-história során első ízben nem jut tovább a következő fordulóba. A kvalifikációhoz ugyanis a győzelem nem elegendő önmagában, mert az utolsó forduló előtt így fest az állás: 1. Gummersbach 9 pont, 2. Celje 5, 3. Veszprém 4, 4. Reykjavík 2. Mocsai Lajos együttese tehát csak akkor lesz második, ha Izlandon két pontot szerez, szombaton pedig a Gummersbach nyer Szlovéniában. Csakhogy Fazekas Nándor kapus együttese már mindenképpen csoportelső, tehát tétet nem tartogat számára az összecsapás, és Celjében egyébként is ritka a vendégsiker.
Amennyiben ez a hét végén is elmarad, a Veszprém a kvartett harmadik helyezettjeként átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe, ahol a mezőny egyik legerősebb alakulata lenne. A gárda egyébként is e kupában érte el eddigi legjelentősebb sikereit, amikor 1992-ben megszerezte a serleget, ’93-ban és ’97-ben pedig a döntőig menetelt.
A matematikai esély még a negyedik helyre és a kiesésre is megvan. A két csapat október 13-i öszszecsapásán a magyarok 41-28-ra győztek, ha tehát ma 14 gólnál nagyobb különbséggel kapnának ki, be is fejeznék idei kupaszereplésüket. De erről szó se essék.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
