Rohamosan emelkedett az idén a cégmegszűnések száma hazánkban – mutatják a követeléskezelő cégek, s a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének (FOE) legfrissebb számai. A FOE adatbázisa szerint a hazai vállalkozások közül jelenleg mintegy 21 ezer van felszámolás és 13 ezer végelszámolás alatt. A megindított eljárások alapján a Creditreform követeléskezelő arra számít, hogy idén bizonyosan meghaladja a tavalyi szintet a végelszámolások és felszámolások száma. Mint Deli Zsolt értékesítési igazgató elmondta, a cégmegszűnések száma ebben az évben úgy gyarapodott, hogy közben a tavalyinál kevesebb vállalkozást alapítottak. A Creditreform kimutatása szerint a megszűnések tekintetében a legnagyobb romlás az első fél évben következett be. Hasonló adatokat tett közzé a Coface követeléskezelő cég is, amelynek előrejelzése azt mutatja: az idén január elsején meglévő vállalkozások 4 százaléka nem éri meg az év végét. A legveszélyeztetettebb területeknek változatlanul az építőipar és a kereskedelem számít.
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
