Röviden

Munkatársainktól
2007. 12. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizalmatlansági indítvány Fico ellen
Pozsony. Ivan Gasparovic államfő kinevezte Szlovákia új mezőgazdasági miniszterét, Zdenka Kramplovát. A minisztercserére azért került sor, mert a korábbi tárcavezető, Miroslav Jurena korrupciógyanús földrestitúciós botrányba keveredett. Az ellenzéki pártok Robert Fico kormányfőt teszik felelőssé a több milliárd forintnyi üzletért, ezért bejelentették, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. (N. S.)

Mihail Gorbacsov Budapesten
Budapest. Kiterjesztett, szerződésen alapuló partnerséget vizionál az EU és Moszkva között Mihail Gorbacsov. A Szovjetunió utolsó vezetője, a Világpolitikai Fórum elnöke tegnap mondta ezt a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a szervezet aktuális ülését tartotta. A rendezvényt Gorbacsov Gyurcsány Ferenccel nyitotta volna meg, de helyette Bajnai Gordon önkormányzati miniszter tartott beszédet. (Z. G.)

Aggódnak a kínai jogsértések miatt
Brüsszel. „Az olimpiai játékok előtt a világ tartsa nyomás alatt Kínát az emberi jogok ottani helyzete miatt”, sürgették az Európai Parlament emberjogi albizottságának tagjait azon a meghallgatáson, amelyen több mint kétszázan vettek részt. Az eseményen több nem kormányzati szerv is megszólalt, és Kínából egy ellenzéki internetes telefonon ismertette a Peking által elkövetett emberijog-sértéseket. (L. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.