Nézőpont
Szöghy
A negyedéves GDP-adat (a bruttó nemzeti össztermék) növekedése mindössze egy százalékot mutat – ismerte el Veres János pénzügyminiszter tegnap, a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában. Ám szerinte ez a szám azért ilyen alacsony, mert a reformok eredményesek. Így kell a kudarcból sikert csinálni.
Zsaroló iskolások
Általános iskolásokat gyanúsít zsarolással a rendőrség Mohácson. Egy 14 éves fiú két gyermekkorú társát rávette arra, hogy neki dolgozva pénzt szedjenek be diákoktól. A zsarolók napi rendszerességgel vettek el kisebb összegeket
a sértettektől. (MTI)
Fegyházra ítélték a gyilkosokat
Megfojtott és kirabolt egy 77 éves békéscsabai nőt az a két férfi, akit jogerősen 15, illetve 12 év fegyházzal sújtott tegnap a szegedi bíróság. A gyilkosok elektromos sokkolóval, baseballütővel felszerelkezve törtek be áldozatukhoz. Összesen 85 ezer forintot és 200 ezer forintnyi értéktárgyat zsákmányoltak. Öt nap múlva fogta el őket a rendőrség. (MTI)
Csordultig a víz a Balatonban
November 12-én elérte a szabályozási szint felső határát, a 95 centimétert a Balaton vízszintje, ezért a vízügy úgy döntött, hogy ma megnyitja a Sió-zsilipet. Ezzel lehetővé válik a télen érkező további csapadék biztonságos tárolása. (G. J. A.)
Trópusi szúnyog Északon
Az Alpoktól északra, a svájci Aargau kantonban is felbukkant a veszélyes trópusi betegségeket terjesztő tigrisszúnyog. A fekete-fehér csíkos potrohú rovar a többi között a chinkungunya nevű trópusi láz vírusát terjeszti. (MTI)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
