Változott álláspont
Riga. Közösen kell megtalálni az energiafüggőség, elsősorban az Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőség csökkentésének lehetőségét – mondta Gyurcsány Ferenc Rigában. Andris Piebalgs energiaügyi biztos tegnap úgy fogalmazott, a korábban kétségeit hangoztató Magyarország is (az orosz energiafüggőség megtörését célzó) Nabucco gázvezeték megépítése mellett van. (MTI)
Amerika meghátrált?
Washington. Rakétavédelmi együttműködési ajánlatot terjesztett elő Moszkvának Washington, hogy eloszlassa a közép-európai amerikai rakétavédelmi tervek miatt a kétoldalú viszonyban keletkezett feszültséget. A javaslatban állítólag szerepel egy amerikai– orosz–NATO rakétavédelmi ernyő kialakítása. (MTI)
Orbán Párizsban
Párizs. A béke, majd az egység Európájának időszaka után az EU új korszakához érkezett, ennek jele, hogy a francia kormánypárt találkozót kezdeményezett az Európai Néppárt elnökségével – mondta el Orbán Viktor, aki az EPP alelnökeként vett részt a francia UMP-vel folytatott tanácskozáson. (MTI)
Izraeli követelés
Jeruzsálem. A holokauszt-túlélők izraeli szervezeteit összefogó egyesület főtitkára szerint nem áll arányban a náci Németország által elkövetett bűnökkel az a 60 milliárd eurós összeg, melyet 1952 óta fizetett ki, s
a túlélőknek további anyagi
segítséget kérnek. (MTI)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
