Kevin Rudd személyében szerteágazó nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező volt diplomata lesz Ausztrália új kormányfője. Az 1957-ben egy farmercsaládban született munkáspárti politikus Svédországban és Kínában teljesített diplomáciai szolgálatot, mielőtt 1988-ban a pártpolitika felé vette volna útját. Tavaly decemberi pártelnökké választása előtt nyolc évig volt az ellenzék árnyék-külügyminisztere.
Az ausztrál választók támogatottságát azonban mégsem karrierjével, hanem családi hátterével vívta ki magának. Többször is támadták amiatt, hogy visszaél korán elhunyt édesapja emlékével és nehéz gyermekkorával, a vádak azonban rendre leperegtek róla, ahogy óvatos pénzügyi politikájával is előre kihúzta vetélytársa méregfogát. Ausztrál politikusi körökben azt állítják róla, szertartásos és kimért stílusa méltó tükörképe személyiségének. A humortalan technokrata szerepébe burkolózó Ruddra kollégái még „a halál doktora” gúnynevet is ráaggatták.
A kampánytűzben ezért is érte meglepetésként a közvéleményt az a történet, miszerint a keresztényi buzgalmáról ismert munkáspárti vezető négy évvel ezelőtt részegen randalírozott egy manhattani sztriptízbárban. Az imázsát kétségkívül megtépázó tényen a választásokat többnyire eldöntő kertvárosi ausztrálok azonban elégnek tartották, ha nevetnek, mielőtt elfelejtenék.
Újraindulhat a Dunaferr?
