Tolvajbanda

Ha elkapják a tűzoltóautó-tolvajt, remélem, a hátsójába dugnak egy tömlőt, és megnyitják a csapot – írta a felhevült néző az egyik kereskedelmi televízió reggeli sms-falára. Vannak még néhányan, akik hasonlóan vélekednek. Mert akcióban lévő villogó tűzoltóautót eltulajdonítani és kifosztani mégiscsak túlzás. És trafóházat? Ez se semmi. Százmilliós kárt okoztak a héten azok a tolvajok, akik egy budapesti trafóházat fúrtak meg, hogy elvigyék belőle a réztekercseket. Előtte Somogy megyében eresztettek le kétszáz liter olajat egy áramátalakító épületből, augusztusban pedig kétezer liter olajat találtak egy banda két gépkocsijában. Az is trafóházból származott. De hát fúrták már meg nálunk a Barátság kőolajvezetéket is! Sőt talán vannak, akik még emlékeznek rá, hogy az olajszőkítések egyik boldog esztendejében, demokráciánk hajnalán eltüntettek egy komplett vasúti tartályszerelvényt is. Estétől reggelig. Soha nem is lett meg. Pedig nem lehetett könnyű eldugni.
Jó hírünk immár átlépte a határokat. A burgenlandiaknál most a lakatos a legkeresettebb szakma. Az ausztriai magyarok pánikban vannak, mert jönnek a magyarországi magyarok. Rácsozzák a házakat, zárakat szereltetnek a kapukra, reszketnek a boltosok. A schengeni határnyitás nagy öröm nekünk, nagy bánat a szomszédoknak. Szabadon kószálhatnak immár a tolvaj szomszédok, mondják. Ne csodálkozzunk, ne háborogjunk, ezt a jelzőt mi kiérdemeltük.
Lopnak ezek a magyarok mindent. Vízáteresztő utcai vasrácsot, réz és bronz emlékművet, Antall József mellszobrát (ezt az átlagnál gyakrabban), sínt és vasúti kábelt, közlekedési táblát, vízpartot, erdőt, halat, vadat, disznót és tyúkot, terményt és gyümölcsöt, áramot és gázt. Ami csak mozdítható és szinte kockázat nélkül elvihető. Nálunk virtusnak számít a hipermarketekben megenni a kiflit, csokit, kiolvasni az újságot, táskába, zsebbe dugni mindent, ami belefér.
Megélhetési bűnözés, mondják egyes politikusok. Kinek mi a szintje. A fatolvaj fázik, a tyúktolvaj éhes, a kábeltolvaj nem szeret dolgozni. Csakhogy vannak nekünk nagyobb csibészeink is. Vannak nekünk milliárdos áfacsalóink, unióspénz-csapolóink, közpénzelsikkasztóink, Zuschlagjaink és Kulcsár Attiláink is. Ők diktálják a tempót. Nekik nem éhség és hideg ellen kell a pénz, nekik nagyobb igényeik vannak. Ők luxusautóval szeretnek furikázni, egzotikus tájakra utaznak, erdő közepén uszodás palotát építenek. Ha ők lophatnak, csalhatnak, akkor a kisember miért nem? – kérdezik, akik a hónuk alá csapják a sínt. És tényleg, nincs erre mit válaszolni. Ha fönt lehet, lent miért nem? Nálunk nem a hazug embert, hanem a sánta kutyát szokták utolérni. Nálunk a hazug emberek elintézik, hogy a törvény megvédje őket. Elrontottuk, tévedtünk, mondják szomorú mosollyal, amikor kifizetetlenül hagyják a számlákat, és átmentik a tőkéjüket egy másik, hasonló véget érő vállalkozásba.
Ha nem pályázunk az Európa tolvajbandája címre, itt az ideje, hogy összeszedjük magunkat. Előbb fenn, azután lenn. Bizony, előbb ott fönt kellene ezt elkezdeni. Nem kellene például miniszterelnöki szinten visszaigényelni a házi uszoda áfáját, azután nem kellene feketemunkásokkal palotát építtetni, vagyis egyáltalán nem kellene bort inni és vizet prédikálni. Végeredményben nem kellene efféle példákkal előállni. Ha a sorvezető kacskaringós, nem lesz egyenes a sor sem. Ha az elit következmények nélkül lop, akkor miért ne lopnának el épp egy tűzoltóautót?
Mezopotámiában Hammurápi törvénye így hangzott: Ha valakit lopáson kapnak rajta: az illető ölessék meg. Ha egy szabad ember házában tűz üt ki, s az, aki oltani siet oda, a ház gazdájának holmijára vetvén szemét, bármit is eltulajdonít: az illetőt ugyanabba a tűzbe vessék. (Nesze neked, tömlő!)
Mi mindent tudott ez a Hammurápi!