Tegnapra virradóra Villiers-le-Belben feldühödött fiatalok petárdákat hajigáltak mintegy száz rohamrendőr felé, akik könnygáz bevetésével, gumilövedékek és festékpatronok kilövésével válaszoltak. Val-d’Oise megye hat városában robbantak ki utcai zavargások: Villiers-le-Bel, Sarcelles, Garges-les-Gonesses, Cergy, Ermont és Goussainville városokban gépkocsikat és épületeket gyújtottak fel, közöttük egy könyvtárat, két iskolát és egy szupermarketet. A jelentések szerint a France3 televízió riporterét megverték.
A lázongások egy nappal azután vették kezdetüket, hogy egy 15 és egy 16 éves fiú motorral rendőrautónak ütközve életét vesztette a fővárostól 20 kilométerre északra fekvő Villiers-le-Belben. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, ám a zavargásokban részt vevő fiatalok szerint a rendőrök szándékosan nem hívták a mentőket, és semmiféle segítséget nem adtak a tizenéveseknek, akik a baleset helyszínén meghaltak. A rendőrség vizsgálatot indított a két tinédzser halála miatt, de előre közölte: a fiatalok lopott mopeden ültek és szabálytalanul közlekedtek.
Szintén Párizs egyik északi elővárosában történt két évvel ezelőtt olyan haláleset, amelyet három hétig tartó külvárosi zavargások követtek. Akkor két fiatal halálos áramütést szenvedett egy trafóházban, ahova őket üldöző rendőrök elől menekültek be. A 2005-ös külvárosi lázongások során országszerte több ezer autót gyújtottak fel az etnikailag vegyes, nagyrészt bevándorlók lakta kerületekben. Az események kapcsán többször elhangzott, hogy a bevándorló családokban felnőtt fiatalok úgy érzik, diszkriminálják őket, és nem jutnak munkához.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
