Szreten Jocics – aki alvilági nevén, Joca Amsterdamként vált ismertté – tagadja, hogy bármi köze is lenne Ivo Pukanic neves horvát újságírónak, a Nacional lap tulajdonosának tavaly októberi zágrábi meggyilkolásához. A szerb maffiavezér – akit hosszasan hallgatott meg a horvát vizsgálóbíró és ügyész a belgrádi központi börtönben – tanúként tett vallomást, nem gyanúsítottként, pedig a nyomozók szerint ő szervezte meg a laptulajdonos elleni merényletet, amelyben Pukanic munkatársa, Niko Franjic is életét vesztette. Állítólag Joca Amsterdam nemcsak szervezte a gyilkosságot, hanem ő maga adta ki a parancsot a likvidálásra, de nem tudni, kinek a megbízásából.
Joca Amsterdamot idén áprilisban tartóztatták le dedinjei (Belgrád előkelő negyede) villájában, amelyet a dúsgazdag „üzletember” a Milosevics családtól bérel. Ügyvédje a kihallgatás után kijelentette, nagyon örül annak, hogy „a horvát igazságügyi szervek is meggyőződhettek ügyfelének ártatlanságáról”. Egy szerb vizsgálóbíró közben horvát kollégájának a jelenlétében vádlottként kihallgatta Zseljko Milovanovicsot is, akit a gyilkosság elkövetésével vádolnak. Milovanovics hallgatással védekezett. Milan Kuzmanovicsot, akit ugyancsak a merénylettel hoztak összefüggésbe, ezúttal nem hallgatták ki, mert már korábban nyilatkozatot tett a horvát nyomozó szerveknek. Őt ugyanis közvetlenül a gyilkosság után Horvátországban letartóztatták, de fél év után bizonyítékok hiányában szabadon engedték. Zágrábban még négy ember ellen folyik vizsgálat a Pukanic-gyilkosság ügyében.
Orbán Viktor: Ők Ukrajna pártján állnak, mi maradunk Magyarországén + videó
