Jelentés a gödör aljáról

2007. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon 2009–2010-re várható, hogy a költségvetési egyensúly mellett bővülő növekedés induljon meg – jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Angel Gurríával, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával folytatott megbeszélése után. A kormányfő úgy fogalmazott: most fizetjük meg annak az árát, „amit 2001 és 2006 között tettünk”. Gyurcsány tegnapi szavai már nem tükrözik azt a két hónappal ezelőtti optimizmust, amikor még arról beszélt, hogy jövőre a korábban vártnál magasabb, 3 százalékos lehet a gazdasági bővülés üteme. A miniszterelnök a növekedési problémákért most „a kiigazítással kapcsolatos tényezőket”, a mezőgazdaság idei teljesítményét és a közszféra állapotát tette felelőssé. A 11 éves mélypontot jelentő növekedési adatokat magyarázta tegnap Veres János is. A pénzügyminiszter szerint ha a negyedéves adatokat hasonlítjuk össze, akkor jól látható, hogy „elléptünk a növekedés aljáról”. Arra az újságírói kérdésre ugyanakkor, hogy tartható lesz-e az idén a 2,2 százalékos bővülési terv, már kitérő választ adott. Mint mondta, meg kell várni a növekedés összetevőit részletező statisztikai adatokat, s ezután lehet majd látni, szükség van-e korrekcióra.
A fenntartható gazdasági növekedés fontosságát hangsúlyozta tegnap a Budapesten tartózkodó Angel Gurría. Az OECD főtitkára szerint lehetetlen gazdasági növekedést elérni, ha ingatag egy állam pénzügyi helyzete, és emelkedik az állam adóssága. Gyurcsány Ferenccel történt találkozója után Gurría egy ötpárti találkozón is részt vett, ahol a magyarországi reformokat illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy egy bizalmi válság tartós gazdasági válságba is torkollhat.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos kormányzati meghátrálás szakértők szerint erősen emlékeztet az euró bevezetési céldátumának folyamatos eltolására, majd feladására. Bár jelenleg a gödör alján vagyunk, ebből még korántsem következik, hogy ki is tudunk mászni belőle – mondta lapunknak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője, aki szerint fennáll a veszélye, hogy tartósan alacsony növekedési pályára áll át hazánk. Török ezt elsősorban a rossz adószerkezettel, valamint a hazai kis- és középvállalkozások rossz helyzetével magyarázta. Az elemző úgy vélte, 2009-re is csak a kormányzati kiadások felpumpálása hozhat magasabb növekedést, ez azonban távolról sem jelentene egy egészséges gazdasági fejlődést.
A jövő évi számokat illetően nem lehetünk túl optimisták a Concorde Értékpapír Zrt. szerint sem, mivel az idei lassú növekedés befolyásolja a 2008-as növekedési kilátásokat is. Samu János, a Concorde makrogazdasági elemzője szerint a maradék növekedés motorját jelentő export megérezheti a nemzetközi konjunktúra várható lassulását. A Concorde az idei GDP-növekedésre vonatkozó várakozását 2,3 százalékról most 1,7-re csökkentette, és a jövő évi bővülésre vonatkozó előrejelzését is várhatóan lerontja a későbbiekben.
Mindeközben kormánypárti és ellenzéki politikusok is arra figyelmeztettek, hogy bizonyos feltételek nélkül a magyar gazdaság stagnálást mutatna. Baráth Etele, az európai ügyekért felelős volt szocialista miniszter egy szerdai konferencián azt közölte, hogy az uniós források beáramlása nélkül gyakorlatilag zéró fejlődést produkálna az ország.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a Központi Statisztikai Hivatal nem változtatja meg a gazdasági növekedés számításának módszerét, és nem számítja be a prostitúciót és a drogkereskedelmet is a gazdaság teljesítményébe, akkor most nullaszázalékos lenne a bővülés mértéke. Az Európai Unió legfrissebb adataira hivatkozva Varga leszögezte: a Gyurcsány-kormány a térség éllovasából egész Európa sereghajtójává tette hazánkat, hiszen immár az utolsó helyet foglaljuk el a 27 tagállam közül a GDP-növekedés terén. Az ellenzéki politikus szerint az egyszázalékos gazdasági bővülés azt bizonyítja, hogy az elmúlt öt évben nem volt érdemi gazdaságpolitika Magyarországon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.