A Chevrolet Camaro hamarosan megérkező hatodik nemzedéke a hosszú tengelytávú Alpha platformra épül majd, tehát a Cadillac CTS-sel kell osztoznia a technikát illetően. 2910 milliméteres tengelytávról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy méretben gyarapodik valamelyest a típus. Emellett meg kell említeni a fogyókúrát, a modern platformtól és a hatékony tervezéstől alapos tömegcsökkenést várhatunk, ami a gyorsulás mellett a vezethetőségre is roppant jó hatást gyakorol.
Noha a Camaro, mint minden vérbeli izomautó, a férfiasság, a színtiszta mechanika és a nyers erő szobra, a jövőben már nem feltétlenül illethetjük a felsorolt jelzőkkel az általunk is tesztre fogott, hangulatos modellt. A V8-as mellé ugyanis a 2015-ös modellévet követően befurakodik egy új motor, amely még a Ford Mustang 2,3 literes, turbós, négyhengeres EcoBoost szívecskéjénél is jobban kiveri a biztosítékot izomautós berkekben. Az alapok révén a Chevrolet előtt megnyílt a lehetőség, hogy kisebb, környezetbarátabb, de a Camaro maszkulin stílusától idegen erőforrások is megjelenjenek a modell kínálatában. A következő sorozat alapmotorját a kétliteres, négyhengeres CTS turbós szerkezet képezi majd, méghozzá 275 lóerő csúcsteljesítménnyel, amely mellé 399 newtonméter maximális forgatónyomaték párosul. Az erővel lényegében nincs gond, azonban a csekély lökettérfogatú, feltöltött erőforrás tompa morajlása aligha lesz méltó a kegyetlen V8-hörgéssel megszokott izomautó miliőjéhez.
Persze a Chevrolet mindent megtesz annak érdekében, hogy kárpótolja a legörbülő szájú rajongókat. Ennek értelmében a retró stíluselemek száma gyarapodik majd, egészen pontosan a második generációs Camaro jegyei tűnnek fel erőteljesebben. Jelentős különbségre azonban ne számítsunk, a pletykák szerint fő vonalaiban a jelenlegi modellre hajaz majd az utód, a teljes egészében új technikai alapok ellenére is leginkább egy erőteljes ráncfelvarrásnak tűnik majd a modellváltás.