– A kémia kasztráció reverzibilis, azaz a kezelés csak addig hat, amíg az érintettek rendszeresen megkapják a készítményeket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy két-három havonta injekciót adnak be nekik. Van lehetőség szájon át történő gyógyszerszedésre is, de azt csak akkor szokták alkalmazni, ha ellenőrizni lehet, hogy az érintettek minden nap beszedik-e a pirulákat. Ilyenek például a börtönben lévő pedofilok, akik az Egyesült Államok egyes államaiban ilyen kezelést kapnak – emeli ki Vizi János.
Az országok alapvetően kétféleképpen használják ezt az eljárást: egyes helyeken kötelezően elrendelik, míg máshol – így például az Egyesült Királyságban vagy a skandináv országokban – önként lehet választani. Utóbbit nem csak a büntetőügyekben vehetik figyelembe enyhítő körülményként, hanem sokan bűncselekmény elkövetése nélkül is kérik. Azt ugyanis sokan nem tudják a pedofilokról, hogy kétharmaduk úgynevezett ego-disztóniás pedofil – ami azt jelenti, hogy saját maga is utálja azt, hogy pedofil. Ők önnön vágyaikat morálisan is elítélik, a büntetendő cselekményig a többségük el sem jut. Emiatt van az, hogy a kémiai kasztrációt sokuk önként is bevállalja.
Azt ugyanakkor csak kevesen emlegetik, hogy az ilyen jellegű beavatkozásnak hosszabb távon komoly mellékhatásai vannak, a férfi nemi hormon ugyanis nem csak a nemi vágyért és a merevedésért felelős, hanem agyi funkcióktól az izomműködésen át sok egyéb funkcióért is. A készítmények leggyakoribb mellékhatása a komoly csontritkulás és az elhízás, de kialakulhatnak szív- és érrendszeri, vérképzése zavarok is. A mentális mellékhatások közül a depressziót lehet kiemelni, ami akár öngyilkossághoz is vezethet. A következmények tehát komolyak, a kezelteket folyamatosan monitorozni kell, ha pedig gond van, akkor el is kell őket látni. Emiatt használják ezt a megoldást főképp csak önkéntes alapon, és csak kevés helyen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!