Az érdi Liget Hotelt 2015 márciusában zárták be műszaki okokra hivatkozva. Később derült ki, hogy valójában anyagi okról volt szó. A szálloda 1990 óta fogadta a vendégeket 30 szobával, fürdőrészlegével külső látogatókat is várt. A fedett és nyitott medencék kénes-jódos-brómos vize közkedvelt volt. A bezárása előtt már látszódott, hogy ráférne a felújítás.
Néhány gyógykezelést tb-támogatással is igénybe lehetett venni; a korábbi vendégek azóta Budapesten vagy Agárdon igyekeznek hasonló szolgáltatást igénybe venni. A hotel kútjai az önkormányzat tulajdonában vannak. Maga az épület feltűnt ingatlanos oldalakon, 450 millió forintos vételárral. T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint ez irreális összeg.
Most másképp lehet fürdője a városnak: új termálkutat fúrnak, és a téglagyári völgyben, a Duna-parton alakítják ki az új létesítményt. A polgármester elmondta, 3–5 éven belül valósulhat meg az új elképzelés. A Liget Hotel épületének időközben új tulajdonosa lett, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, az ő terveik egyelőre nem ismertek – írja a Termál Online.