Hogy miért vesztették el a rendőrök jóindulatát, nem tudni, mindenesetre a múlt évtized végén a Coldfusion tagjai és segítőik gyanúsítottá váltak, többen hónapokra előzetesbe kerültek, a hatóság pedig milliós összegeket foglalt le tőlük. Ám Kovács Balázs még időben köddé vált. Egy szökése alatt készült interjúban arról beszélt, belülről figyelmeztették, hogy ideje kereket oldani.
Kovácsot pár hónappal később holtan találták Romániában,
állítólag gyógyszer-túladagolás végzett vele. A hivatalos halálokban sokan a mai napig kételkednek.
A legnagyobb magyar kalózper elsőrendű vádlottja tehát nem „Baja”, hanem fiatal társa, W. Norbert – alias Norbertka – lett, akit első fokon két év négy hónap börtönre és egymilliós pénzbüntetésre ítéltek. Hasonló ítéleteket kaptak a CFM további emblematikus tagjai is.
Büntetésük azonban továbbra sem jogerős, mivel az első fok nem tisztázta megfelelően a pénzmosás kérdését – tette nyilvánvalóvá a fellebbviteli bíróság. Ugyancsak nem kellően körüljárt a pár terhelttel szemben felmerülő gyermekpornográfia vádpontja, pedig a bírói tanács elnöke jelezte, a bizonyítékként lefoglalt képfájlokon „vannak még általunk is láthatóan tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekek”. A megismételt első foknak arra is jobban alátámasztott választ kell majd adnia, bűnszervezet volt-e a CFM-hálózat.
– Tudjuk, hogy ez nem jó befejezés, de a lezárás érdekében nem lehet jogszabályokat figyelmen kívül hagyni – sajnálkozott a tanács elnöke.
A pécsi határozathirdetésen egyébként egyik vádlott sem jelent meg. Egyiküket látták az épületben, de a tárgyalóban már nem volt ott.
Miért éppen Balassagyarmat?
A büntetőper első fokát eredetileg a rendes illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék kezdte volna tárgyalni, de az Országos Bírósági Hivatal 2012-ben a Balassagyarmati Törvényszékhez tette át az ügyet. Az Alkotmánybíróság időközben alaptörvény-ellenesnek találta az efféle áthelyezéseket, ami miatt Balassagyarmat kimondta az illetékességének hiányát, és visszaküldte az iratokat a Fővárosi Törvényszékre. Utóbbi azonban szintén a saját illetékességének hiányát állapította meg, és a Fővárosi Ítélőtáblához fordult. A tábla hibásnak minősítette és megsemmisítette a balassagyarmatiak végzését, így ismét Nógrád megyében pattogott a labda. A Balassagyarmati Törvényszék újfent megpróbált szabadulni az ügytől, de végül – egy újabb táblabírósági kör után – kénytelen volt megkezdeni a tárgyalást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!