Keresés
Magyar Nemzet
2021. március 6., szombat, Leonóra, Inez napja
HÍR TV – INFORMÁTORKamucég buszok nélkül, nyomozás a BKV-nál.
Archívum, Fogyasztóvédelem
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/fogyasztovedelem/veszelyesek-az-itthon-kaphato-gordeszkak-4081768/

Veszélyesek az itthon kapható gördeszkák

Az Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatása szerint hat fajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült vagy eltört az ejtővizsgálat alatt.

A nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki őket a kereskedelmi forgalomból – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint hat fajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült vagy eltört az „ejtővizsgálat” alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszkán. Ugyancsak jellemző veszélyforrást jelent, ha deszkát nem teljes egészében érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet.

Három fajta gördeszkánál egyszerre több veszélyforrást is találtak, illetve több sporteszköznél hiányzott a maximális terhelhetőségre vonatkozó jelzés és egyéb előírt figyelmeztetések is – közölte a fogyasztóvédelmi hatóság. A nem biztonságos gördeszkák és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékek itt érhetők el.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Botrányos tender

Aláírást is hamisíthatott a buszmutyis álcég
Iratokat is hamisíthatott a BKV mutyigyanús busztenderén nyertes CR-Facilities Zrt.

Biztonság, vagy nyomásgyakorlás?

Később már elvárás lehet, hogy beoltassa magát az alkalmazott
A munkáltatók senkit nem kötelezhetnek a vakcina beadatására, főleg addig, amíg nincs belőle elegendő.

Kiemelt

Gulyás Gergely tisztázta a baloldal hazugságait a vakcinaügyben
Az Európai Bizottság által aláírt szerződésből derül ki, hogy csak év végén érkeznének meg a Moderna vakcinái, addigra Magyarországon teljes lesz az átoltottság – árulta el a miniszter.

Poszt-trauma

Gréczy Zsolt elárulta Gyurcsány ördögi tervét
Íme a leleplezés.

Poszt-trauma

Sárosdi Lilla a nyugalom megzavarására alkalmas videó(ka)t posztolt
Újabb, még performansznak is szánalmas vonaglás és káromkodás.

Poszt-trauma

A DK-s Komáromi doktor piszkos játéka
Galádság, hogy vészhelyzetben az ellenzék mit sem törődik az emberéletekkel.

Aktuális

Egy családi otthon megújulása
Hatalmas változást jelenthet, ha a berendezési tárgyakat kicseréljük és így nem kell milliókat költeni átalakítására.

Fricz Tamás blogja

Jourová asszony, ön viccelt? Mert nagyon nem tudtunk röhögni!
Itt már nem csak arról van szó, hogy Věra Jourová távozzon a pozíciójából.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!