Bekerítő hadművelet

A „nemzeti burzsoázia” bizalmi emberei vásárolják össze épített örökségünk becses darabjait a Balatonon.

A kereszt ma is ott áll a bazalthalmok felett; megérkezve a Ranolder-villa romjaihoz viszont nemcsak a megjósolt külföldieket, de egy árva lelket sem láttunk a csupaszra vetkőztetett téglafalak közelében. Az 1864-ben Szentirmay József tervei alapján emelt, eredetileg finom lejtésű tetővel borított nyaralónak, amelynek az államosítást követő legutolsó tulajdonosa a Badacsonyi Állami Gazdaság volt, a belsejét is szinte teljesen szétverték: se ajtó, se ablak, az emeletre, de még a földszintre sem lehet fölmenni, csak a pinceszintről tudjuk megbámulni az űrt, a fölöttünk néhány födémdarabra támaszkodó belső falakat. Az épület mögött a hegyből kifaragott néhány négyzetméternyi területecskét látunk; nemrégiben kotorhatták ki, állaga alapján ezt sejtjük. Hamarosan többet is megtudunk váratlanul mellénk szegődő önkéntes idegenvezetőnktől. Sok száz köbméternyi bazaltkövet bányászott ki a hegyből a legutolsó tulajdonos, a házat és a telket 2008 óta birtokló, Póczik Péter vezette Ranolder Badacsony Kft., így akarván megnagyobbítani a pince szintjét. Ehhez általános meglepetésre akkor engedélyt is kapott, holott 1964 óta törvény tiltja a tanúhegyek bazalt- és bazalttufakőzetének kitermelését és elhordását, ráadásul a nyaraló a legszigorúbb jogszabályokkal védett Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban fekszik. Az akkor még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) időközben jóváhagyta a villa – jelentős beavatkozást igénylő – üdülővé alakítását. Kis Péter építész, megváltoztatva az eredeti architektúrát, panorámaablakot tervezett az épület lábazatához, az emeleti vaskorlátos erkély helyére pedig az egyébként a Balaton menti településkép természetes részét képező (jelen esetben azonban történetileg idegen) faverandát kívánt emelni. A munkálatok megkezdődtek ugyan, ám a KÖH az engedélyt kénytelen volt visszavonni, ugyanis hozzájárulása nélkül elbontották a nyaraló fából készült, eredeti belső lépcsőházát.

A munka hamarosan leállt, a püspöki nyaraló pedig ott maradt fedél nélkül, a későbbi tervezgetések megragadtak az ötletelés szintjén. Mindebben közrejátszhatott az is, hogy a rövid ideig üzlettárs Póczik Péter és Laposa Bence útjai elváltak, előbbi viszont még hosszú időn keresztül birtokolta a neves bormárkanevet, a „Laposát”. Erről áldatlan pereskedést követően Póczik aztán kénytelen volt lemondani, ráadásul pénzzavarba keveredve nemrégiben Badacsonyt is elhagyta.

A miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. információink szerint idén júniusban banki követelésként vette meg a Ranolder-villát és a hozzá tartozó birtokot. Az önkormányzat ugyan hivatalból elővásárlási joggal rendelkezik, ám ettől elállt. A polgármester, Krisztin N. László kérdésemre ezt azzal indokolta, hogy nincs százmillió forintjuk a vételár kifizetésére és további pénzük sem a felújításra.

Az adásvétel könnyen lehet, hogy megmentette a kibelezett épületet a végső pusztulástól. Tiborcz István ugyanis valószínűleg a mielőbbi felújításban és hasznosításban érdekelt, másrészt apósára való tekintettel egyelőre azt a blamázst sem engedheti meg magának, hogy országosan ismert műemlék omoljon össze a keze között. Hogy tervei vannak a villával, az azokból a rendszerbe összeálló tranzakciókból is kitűnik, amelyek részeként a kormányfő bizalmasai épített örökségünk becses darabjait a „nemzeti burzsoázia” megteremtésének ürügyén összevásárolják. Persze nem marad feltétlenül örökre a birtokukban: a részben EU-támogatással véghez vitt felújítást követően esetleg – talán ez lesz a sorsa a Ranolder-nyaralónak is – tetemes haszonért továbbadják.

Csak emlékeztetőül: lassan két éve már, hogy Tiborcz István belevágott nagy kastély- és villaprojektjébe. Ezek megvásárlásában központi szerepet játszik a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt., amely, mint Bódis András Heti Válaszban napvilágot látott írásából kiderül, hivatalosan egy Szabó, illetve egy Tóth nevű ember nevén van, ám a bejegyzéshez szükséges illetéket Tiborcz számlájáról utalták át. A rendkívül bonyolult, adásvételekkel, vállalatalapításokkal kísért művelet révén így-úgy Tiborcz István és a vele „együtt munkálkodó” jordániai üzletemberek érdekeltségeinek közelében landolt többek között a turai Schossberger-kastély, a Városligeti fasori Spitz-villa, a bodajki Hochburg–Lamberg-kastély, az azóta hivatalosan továbbadott Postabank-székház, a seregélyesi kastély, a hőgyészi Apponyi-kastély, a félkész Hotel Visegrád. A másik nagy vásárló a miniszterelnök közismert barátja, Mészáros Lőrinc, aki szinte az összes Balaton-parti településen megvetette már a lábát, szállodák, kempingek garmadája tartozik hozzá Balatonalmáditól Tapolcáig és Hévízig.

Tiborcz és Mészáros bekerítő hadműveleteik során nemegyszer válnak közeli szomszédokká a Balaton vidékén. Így történt ez például Keszthelyen, ahol éppen két éve szerezte meg Tiborcz István a jachtkikötőt, hogy nem sokkal később megérkezzen Mészáros is, és felvásárolja a patinás Hullám, a Balaton, illetve a Helikon és a Via szállodát. Hasonló módon „találkoztak” a Badacsony vidékén: az egykori badacsonyörsi kocsma régi emeletes épülete ma már felújítva Mészáros panziója, de övé a korábban Leisztinger Tamás birtokolta helyi kemping, a Badacsonyi Pincegazdaság (vele a zánkai borhotel). Ha megállunk a bazalttornyok mentén a Balaton felé nézve, jól látszik a pincegazdaság és az úgynevezett Esterházy-pince, amely pedig a Ranolder-villa mellett nemrégiben jutott Tiborcz István érdekeltségébe.

Mindez önmagában persze nem baj, ám a legvadabb egész pályás letámadásokat idéző, a közvéleményt egyre inkább foglalkoztató vásárlássorozat felettébb gyanús. Nemcsak a kettejük közti összekötő kapocs, a kormányfő személye, hanem sokkal inkább a kiskapuk lehetősége miatt. A műemléki ingatlanok felújításának költsége ugyanis egy parlamenti döntés értelmében ma már levonható a társaságiadó-alapból. Vagyis, ahogy az LMP képviselője, Sallai R. Benedek logikusan rátapintott a következményekre: „A kastélyok felújításának technológiai feladatai ellenőrizhetetlenül sok pénzt igényelnek. Ez tökéletesen alkalmas adócsalásra. Ide bármennyi költséget el lehet számolni.”

Ha az országos érdeket nézzük, egyik szemünk sír tehát, a másik nevet. Örülünk annak, hogy műemlék épületeink egy része, így remélhetőleg a Ranolder-villa is megmenekül a pusztulástól, ugyanakkor az átláthatatlan folyamatok, a mohó, egyben rejtélyes szerzési vágy, a csalás lehetősége előtt megnyitott kiskapuk hosszabb távon az ország balkáni jellegét erősítő áldatlan gazdasági háborúk, váratlan leszámolások rémképének lehetőségét vetítik elénk.