Felrázni a tollpárnát

Fábry Sándor az újjáélesztett rádiókabaréról, a menekültválságról és az ellenzék hiányáról. A humoristával leányfalui otthonában beszélgettünk.

– Közönség előtt veszik fel?
– Természetesen. Örömmel jelentem, hogy augusztus 18-i felvételünkre, amelyről mindenki azt hitte, hogy vér, verejték és könny lesz közönséget toborozni hozzá, eladtunk minden jegyet a márványteremben. Iszonyú kánikula volt, már vízosztáson járt az eszünk, és azt javasoltam, lépjünk fel fürdőruhában. A lehűlés szerencsére megóvott attól, hogy bohó ötletemet meg is valósítsam. A Rádiókabaréra visszatérve, együttműködésünk a közmédia vezetésével – ha szabad ironikusnak lennem – gyanúsan harmonikus, nem szólnak bele a dolgunkba. Hogy néha kérésükre ki kell sípolni négybetűs szavakat, az egy közszolgálati adón természetes. A mi feladatunk az volt, hogy valahogy felrázzuk a tollpárnát, kicsit átgőzöljük és új anginba tegyük.

– Szóljunk néhány szót a tévéműsoráról is! Amíg egy kereskedelmi televízióban ment, néha úgy éreztem, mintha kötelező vendégei lennének: szappanoperasztárok, a csatorna celebjei. Most mi a helyzet?
– Nem volt ez vészes akkor sem, jól bántak velem. Kérések elhangoztak azért, hogy ha lehetne, akkor hívjunk be például a Barátok köztből valakit, de hogy kit, azt mi választottuk ki. Én annak a vezetőségnek is elmondtam, hogy kérni lehet, de az utasításokra rosszul reagálok. A gyakorta fejetlennek tűnő köztévének eszébe sem jutott, hogy a saját arcait futtassa. A Munkaügyekből vagy a Hactionből én hívtam meg embereket, mert szeretem ezeket a műsorokat, és nagyszerű színészek játszanak bennük. Azt gondolom például, hogy a Munkaügyek messze jobb termék annál, mint ahányan nézik – a köztévé egyszerűen képtelen megtanulni, mi fán terem a promóció.

– Van róla lista, kit nem hívhat meg?
– Lista nincs, de volt rá példa, hogy valakit nem javasoltak. Meg akartam hívni Puzsér Róbertet, de hallani sem akartak róla, vélhetőleg a Magyar Nemzet-es szerepvállalása miatt. Ez szerintem igencsak szerencsétlen megközelítése a dolgoknak. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy a vendégeket nemigen egyeztetjük a főszerkesztőséggel, nem is tudom, Puzsért hogyan orrontották meg.

– Novemberben lesz hatvankét éves. Bírja még?
– Hál’ istennek olyan csapatom van, amely a munka oroszlánrészét leveszi a vállamról. Az én szerepem már kicsit olyan, mint egy sztárszakácsé: amikor jelenésem van, a húsok meg vannak sütve, már csak ki kell venni a köretet a párolóból, dobni rá pár bazsalikomot, és megvan a műsor. Számomra az a legfontosabb, hogy kellően pihent és kiegyensúlyozott legyek. Mit tegyek, még mindig imádom csinálni.

– Milyen érzés négyéves kislány édesapjának lenni?
– Nagyon jó, de köztudott rólam, hogy nem szeretek a családi életemről beszélni.

– Akkor maradjunk a közéletnél Amikor mi Leányfalun beszélgetünk, a Keletinél tüntetnek a menekültek. Mit gondol a migrációról?
– Kiderült megint, hogy az Európai Unió minden, csak nem unió. Ilyesfajta együtt nem működésre eddig alig akadt ilyen látványos példa, ebben a kérdésben gyakorlatilag összeomlott. Összevissza beszél: mindenkit befogadunk, mégsem fogadunk be, idejöjjön, maradjon. Miniszterelnökünk dicséretére legyen mondva, Európában elsőként kongatta meg a harangokat, amikor még nem fajult el ennyire a helyzet. Az is elgondolkodtató, hogy abban a Németországban, amely az európai normák abszolút letéteményesének tekinti magát, minden másnap felgyújtanak egy menekültszállót. Ha nálunk ilyesmi történne, mit rendezne a „művelt Nyugat”? Szerintem itthon túlságosan erős hangsúlyt kapott, hogy ezeknek van pénzük és mobiltelefonjuk, ezért csak ilyen gazdasági izgágák. Szíriában polgárháború van, elpusztult majd négyszázezer ember, a lakosság fele elveszítette az otthonát, másfél millió szír menekült van Libanonban, és az Iszlám Állam (IÁ) most csattogott be Damaszkuszba. Mi az, hogy ezek nem menekültek? Ugyanez vonatkozik az irakiakra és az afgánokra, akiknek a hazáját az amcsikkal karöltve derék angolok, franciák és németek lőtték rommá. Ugyanakkor furcsa, hogy szinte senki nem rendelkezik papírokkal. Miért? A másik pikáns kérdés, a menekültek egy részét valóban amerikai szervezetek finanszírozzák-e. És még valami, ami szintén nem hangzik el: az oltalomnyújtásnak nem kell az idők végezetéig szólnia, csak addig, amíg a polgárháború véget nem ér.

– Ha véget ér egyáltalán.

– Valóban van olyan ország, ahol kis túlzással azóta tartanak a polgárháborús viszonyok, amióta megalapították. Nyilvánvalóan azoknak is óriási a felelősségük, akik az arab tavaszt csinálták, és stabil országokat, mint Líbia, Egyiptom vagy Szíria, tönkretettek. És a probléma kezelésében elsősorban azoknak kellene kivenniük a részüket, akik ezeket a területeket gyarmatosították: az angoloknak és a franciáknak. Nekünk talán nincs olyan rettenetes nagy kötelezettségünk a Ferenc József-földi pár jégdarabbal. A világ egyharmadának jóléte arra épül, hogy kétharmaddal ki van csellózva – lassan ezekért a dolgokért is fizetni kell. Európának el nem múló felelőssége van a harmadik világgal szemben, a vendégmunkásság intézményét is ez a kontinens találta ki, amikor a svájciak nem voltak hajlandóak megfogni a kukákat – igaz, ők később ki is rugdaltak mindenkit az országból.

– Az óceán másik oldaláról nézve nincs nagy baj, hiszen nem oda érkezik meg napi több ezer ember.
– Vannak első osztályú áldozatok és sokadrangúak. Amíg nem történt meg ez a szörnyű tragédia a hűtőkocsiban Ausztriában, addig az unió nem vette komolyan ezt a kérdést. Emberek százai fulladnak meg a Földközi-tengeren – miért nem merül fel egy felelős politikusban sem, hogy őket ki kell menteni, a csempészhajókat pedig azonnal elsüllyeszteni, a csempészeket elfogni? Ezeket futni hagyjuk, de ha egy taxis elvisz három embert Bécsbe, kaphat három és fél év letöltendő börtönbüntetést. Pedig hát ő nem hatóság, hogyan kérhetne útlevelet tőlük? Ha beül hozzá egy utas, azt mondja neki angolul, vigyél Bécsbe, nem a sofőr dolga kideríteni, hogy az utas tagja-e az IÁ-nak vagy nem. Ha megtagadja a fuvart, jön a fogyasztóvédelem. Furcsa helyzet ez, amihez nem értek, csak hangosan gondolkodom.

– Sokféle elmélet van arról, hogy kik és miért pont most jönnek.
– Épp most olvasom Vlagyimir Bukovszkij könyvét, aki azt mondja, hogy az egész bársonyos forradalom és a kelet-európai rendszerváltás a KGB találmánya volt, csak a folyamat néha kicsúszott a kezükből. Megtanultunk így gondolkodni és olyasmire is gyanakodni, ami korábban az eszünkbe sem jutott volna. Közben jó lenne azon is elgondolkodni, hogy az arab kultúra sokkalta régebbi, mint bármely más Európában. Még egyetlen híradóban sem láttam a menedékkérők között sötét figurát, rossz arcú embereket vagy kopasz szekrényajtókat, akikből Magyarországon minden benzinkútnál van egy tucat.

– Százezres tételben érkezik Európába egy, a miénktől gyökeresen eltérő kultúrájú és szocializációjú embertömeg
– Azokhoz, akik már Európában vannak. Maga a német kancellár ismerte el, hogy a multikulti nem működik. Tessék megnézni London, Párizs vagy akár Brüsszel bevándorlók által csontra pusztított kerületeit. Aki ezt eltagadja, struccként homokba dugja a fejét.

– A kerítés viszont bejött a Fidesznek: megfordult a zuhanó trend, a párt a mérések szerint népszerűbb, mint a nyár elején.
– Aki ezt a migránskérdést pártpolitikai célokra használja fel, az egy disznó. Ez persze vonatkozik az ellenzékre is – ebből nem szabad politikai pecsenyéket sütögetni. Az unió nem kifogásolta egyébként a kerítésépítést.

– Azért akadnak uniós politikusok, akik igen.
– Politikusok vannak, de Brüsszel nem emelt kifogást. Egyébként hogy ez hasznos vagy nem, nem tudom eldönteni, de nem is az én dolgom. Én ezt a kormányt azért választottam, hogy az ilyen kérdéseket döntse el helyettem. Ám azt a mennyiségű kommunikációs ügyetlenséget, ami ezt az ügyet körülveszi, azt nem lehet nem észrevenni. Egy kerítés lesz, vagy kettő? Gyoda vagy rács? Csodálom, hogy a metálbrigád még nem kapott észbe, és nem vitte el a kerítés jó részét egy fémhulladék-kereskedőhöz. Külön pikantéria, hogy a pálhalmai bv-intézetben gyártják ezeket – rácsok mögött rácsot gyártani olyan, mint a megöntözött öntöző esete.

– Ha most lennének a választások, kire szavazna?
– Remélem, az olvasó kitalálja.

– És lemondta a Magyar Nemzet-előfizetést?
– Dehogy mondtam le. Egyébként a Népszabadságot is előfizetem. Érzem, hogy nagy vérveszteségeket szenvedett a Nemzet: kiváló szerzők részben meghaltak, részben elmentek, ami a minőségen egyelőre látszik. Azt azonban üdvözlendőnek tartom, hogy a lap a kormánnyal szemben egészségesen kritikus hangot üt meg, amire nagyon is szükség van. Katasztrófa, hogy a kormánynak nincs elfogadható ellenzéke. Az országot korábban a tönk szélére vivő, részben köztörvényes elemek a demokrácia elasztikus Guttmann-nadrágjának köszönhetően a parlamentben maradtak ahelyett, hogy hosszú börtönbüntetésüket töltenék, és ez a helyzet – mármint hogy nincs számba vehető ellenzék – pökhendivé tette a Fideszt. Szerintem jót tenne az országnak, ha a kormányzó politikusok olvasnák a Nemzetet is. A köztelevízió által képviselt ájult kormányfényezés nem szimpatikus a nézőknek, és szerintem nem is hatékony. Ugyanúgy persze az is elfogadhatatlan, hogy a balliberális oldal semmilyen eredményt nem hajlandó elismerni. Visszatérve még a migránsügyre: más kultúrában élni, mint amilyen az övék, nekik sem jó. Sajnálom, a világ így van megszerkesztve.