Nagyon szívesen állok rendelkezésükre, viszont első körben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot kéne megkeresni. Nem nyilatkozhatok az ő engedélyük nélkül. [ ] Én szívesen nyilatkozok, de nem tehetem – mondja a telefonba Juhász Gábor, a kalocsai gyermekotthon igazgatója, amikor azért hívjuk, hogy interjút kérjünk tőle, és engedélyt az általa vezetett intézmény meglátogatásához. Ezután kérésének megfelelően felvesszük a kapcsolatot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal, amelyet egyik forrásunk a „gyermekvédelmi terület Klikjeként” aposztrofált (az egyesek szerint a közoktatás számos bajáért okolható Klebelsberg Intézményfenntartó Központra utalva). Az ímél elküldése után visszahívjuk az igazgatót, aki még mobilszámát is megadta a kapcsolattartás megkönnyítése végett. Ahogy fogalmaz: kifejezetten örül a lehetőségnek, hogy elmondhatja a saját álláspontját a történtekről. Megállapodunk, hogy ha időközben megérkezik az intézményfenntartói engedély, akkor a következő héten csütörtökön szeretettel vár minket Kalocsán.
„Főigazgató úr sajnos nem járult hozzá a kalocsai gyermekotthon igazgatójának nyilatkozatához” – érkezik ímélben a válasz a főigazgatóságról néhány órával később. Válaszlevelünkben a letiltás indokát firtatjuk. „Juhász Gábor igazgató úr elfoglaltságai miatt nem tud jelenleg interjút adni Önöknek” – írják másnap. Újabb levelünkben arra kérjük a főigazgatóságot, hogy segítsenek feloldani azt az ellentmondást, amely levelük és az igazgatóval folytatott telefonbeszélgetéseink között feszül. Erre a levelünkre mindeddig nem érkezett semmilyen válasz.
Pedig lenne miről beszélni.
Büntetés-végrehajtási tisztek kedélyes csoportja sétál a kalocsai Szent István úton a márciusi napsütésben. Mintha várost néznének, a csoport elején haladó hölgy a Kalocsai Fegyház és Börtön mellett lévő, a környező épületek közé ékelődött templomról mesél valamit. A harangtorony bal oldalán áll a kalocsai speciális gyermekotthon épülete. A börtönt és a gyermekotthont nemcsak az azonos háztömb, de a hasonló, világossárga festés miatt is nehéz elkülöníteni egymástól.
Az intézeten kevesebb a rács, de jó pár helyiség ablakát zárták le vasrudakkal. A gyermekotthon túloldalán általános iskola áll, a két intézményt az utca fölött átívelő átjáró köti össze, bár az kérdéses, hogy a régi hidat használták-e az elmúlt évtizedekben. Az általános iskola nyitott emeleti ablakából gyerekzsivaj hallatszik időnként, egyébként csöndes hétköznap délelőtt van. Az iskola ablakaiban még látszanak a március 15-re készített, papírból kivágott, nemzeti színű pillangók és kokárdák.
A gyermekotthon gazdasági bejáratánál fehér köpenyes konyhás nénik pakolják a most érkezett furgonból a banánt, krumplit, fehérrépát, tojást. Néhány méterre a főbejárat előtt színes petúniával beültetett beton virágláda áll, az ajtó mellett tábla hirdeti büszkén, hogy 110,65 millió forint érkezett a kalocsai gyermekotthon fejlesztésére, a gondozottak életkörülményei és a szakmai feltételek javítására. A sarkon túl, az épület falán aranybetűs feketemárvány tábla adózik az 1919. június 25-én kivégzettek emléke előtt. A tanácsköztársasági terror ellen fellázadók közül húsz embert akasztottak föl a városban. A táblán e tételmondat olvasható: „Itt, a bitófákon tört meg a rémuralom”.
Az utcában dolgozó, sétáló helyiek, akikkel szóba elegyedtünk, alig törődnek a gyermekotthonnal. Némelyikük, mint például a közeli kávézó felszolgálója, azt sem tudja pontosan, miféle intézmény működik a börtön mellett. Másoknak, bár ennél sokkal pontosabb információik szemmel láthatóan nekik sincsenek, kifejezetten rossz a véleményük az ott nevelt gyerekekről.
– Nem volt itt semmilyen gyerekverés. De ha mégis, teljesen megérdemelték volna – válaszolja felvetésünkre ingerülten az utcában lévő pékség eladója. – Nem árvák ezek, hanem bűnözők, akik nem kellettek a családjuknak, mert teljesen kezelhetetlenek.
A néhány száz méterre lévő cukrászdában dolgozó hölgy sem hallott gyerekverésről, de halványan emlékszik egy esetre, amikor a neveltek megszurkálták az egyik tanárt. Noha állítása szerint a történetet az intézetben dolgozó ismerősétől hallotta, ennél többet nem mond a dologról. Az üzletben tartózkodó idősebb nő sokkal nyíltabban fejti ki álláspontját, miközben a túrós-barackos, almás-diós és meggyes rétesek között válogatunk.
– Nem hallottunk gyerekverésről, és különben is nem azokat a gyerekeket kéne védeni, hanem a tanárokat. Ez nem gyerekotthon, hanem javítóintézet. Annyiszor kéne ezeket elverni, ahányszor enni kapnak. Reggel, délben, este. Ezek félúton vannak a börtön felé, lecsúszott mind, eldrogozták már az agyukat. Ha az én gyerekem lenne valamelyik, rég agyoncsaptam volna.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) egy korábban a kalocsai speciális gyermekotthonban nevelőként dolgozó panaszostól érkezett bejelentés nyomán kezdett vizsgálódni az intézményben. A nevelő szerint a gyerekeket bántalmazzák, és a gyerekek között is gyakoriak a verekedések. Emellett problémák vannak a nevelők képzettségével és az intézményben tapasztalható általános körülményekkel kapcsolatban. Mivel fennállt a visszaélés lehetősége, az ombudsman vizsgálatot rendelt el.
– A biztos felkérte az intézmény fenntartóját, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, illetve a gyermekjogi képviselőt, hogy tartson a gyermekotthonban helyszíni ellenőrzést. Erről a vizsgálatról nemcsak az összefoglalót küldték meg nekünk, de a jegyzőkönyveket is, és ezen információk alapján építettük fel a tényállást – mondja Lápossy Attila, az AJBH gyermekjogi osztályának vezetője. – A jelentésben az ombudsman több visszásságot is megállapított. Igazolódott, hogy valóban volt bántalmazás az intézményben. Elcsattantak pofonok, jellemzően akkor, amikor az elszökött gyerekek visszatértek az otthonba. Kulcscsomóval ütötték a gyerekek tenyerét, amiről maguk a sértettek számoltak be. Ami különösen aggasztó, hogy az efféle bántalmazást a gyerekek normálisnak tekintették, vagyis körükben a jogtudatosság szintje igen alacsony. Általános jelenség, hogy a nevelők és a neveltek részéről is enyhébb megítélés alá esnek az ilyen típusú speciális gyermekotthonokban történő bántalmazások, fizikai atrocitások. Illetve az is látható volt, hogy az intézmény is nehezen tudta kezelni a kialakult helyzetet.
A büntetés-jutalmazás skáláját nemcsak a büntetés oldalán értelmezték visszás módon az otthonban. Előfordult ugyanis az ombudsmani jelentés szerint, hogy a gyerekek a nevelőktől cigarettát kaptak jutalomképpen.
A biztos szerint a problematikus jelenségek hátterében részben a gyermekotthon személyi állományának képzetlensége, felkészületlensége áll. A nevelők gyakran nem tudnak engedélyezett pedagógiai eszközökkel hatni a nevelt fiatalokra. Ez annak dacára is kötelességük lenne, hogy a gyermekotthonba kerülő fiatalok sokszor agresszívek, nehezen kezelhetők, esetenként drogfüggők, vagy alkoholproblémáik vannak, és egyéb intézménybe képtelenek voltak beilleszkedni.
A kalocsai intézet hivatalos kategóriája: speciális gyermekotthon. A speciális jelző hallatán sokakban felmerülhet, hogy a szó valamely negatív töltetű jelző helyettesítésére szolgál, és abból a célból használják, hogy elfedjék az intézmény valódi, a nevelt gyerekre nézvést stigmatizáló jellegét. Ebben az esetben nem is állnak távol a valóságtól.
– Azok a fiatalok kerülnek ebbe a speciális gyermekotthonba, akik veszélyeztetettek és akik a hagyományos, általános ellátási formában, otthonokban valamilyen pszichoszociális, magatartásbeli vagy függőségből adódó probléma miatt nem helyezhetőek el. Ezek a gyermekek áldozatok, a problémák forrása gyakran nem a gyermekben keresendő, előfordul, hogy előzőleg bántalmazták, elhanyagolták a családjában vagy másutt – tájékoztat Lápossy Attila. – Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a speciális gyermekotthonokba kerülés nem szankció. Ellentétben például a javítóintézetekkel, amelyekbe, bár nevelési eszközökkel fordulnak feléjük, szankcióképpen vagy intézkedésként utalják a fiatalokat. Vannak ugyanakkor az országban olyan intézmények, mint például a rákospalotai leánynevelő, ahol mindkét intézettípus (a speciális gyermekotthon és a javítóintézet) együttesen működik.
Mivel az ombudsmani jelentés alapjogsértőnek nevezte a Kalocsán tapasztalt gyakorlatot, amelynek része volt az el-elcsattanó pofon és a fizikai retorzió egyéb formája, felmerül a kérdés, hogy a jogszabályok milyen eszközöket adnak a speciális gyermekotthonokban dolgozó nevelők kezébe, ha egy-egy neveltet meg kell fékezni, mert agresszíven viselkedik, szökni próbál, fenyegeti társait. Az AJBH gyermekjogi osztályának vezetője elmondta, hogy a bántalmazás tekintetében zéró tolerancia van érvényben, magyarul nem lehet verni a gyereket. Ugyanakkor rendszerszintű problémát jelez az – és az ombudsmani hivatal korábbi vizsgálatai is feltártak már hasonló hiányosságokat –, ha a nevelők nem képesek pedagógiai eszközökkel kezelni a nevelteket. Több vizsgálat is felhívta arra a figyelmet, hogy nem egyértelműek az elfogadható mértékű fizikai kényszerítőeszközök alkalmazásának szabályai és gyakorlata. Például abban az esetben, ha meg kell akadályozni, hogy a gyermekotthon lakója elhagyja az intézményt, és ezzel nagy valószínűséggel veszélybe sodorja saját magát, és még inkább a bűnözői életmód felé sodródjon.
Az AJBH korábban több más gyermekotthont is vizsgált. A kalocsai helyzethez hasonlóan gyakori másutt is a megfelelő képzettség hiánya, a munkatársak gyakran cserélődnek, és elégtelen az ott dolgozók ellenőrzése, mentálhigiénés támogatása. Minthogy a gyerekek gyakran keverednek összetűzésbe csoporttársaikkal, a bántalmazás Lápossy Attila szerint az élet „természetes” velejárója számukra, részben ezért ítélhetik meg viszonylag enyhén azt, amikor a nevelők verik őket.
– Nagyon nehéz megelőzni, hogy elhagyják a pályát azok a rátermett szakemberek, akiknek a munkája rendkívül fontos lenne ahhoz, hogy a nevelt gyermekek karrierje a későbbiekben ne a börtönben vagy prostituáltként folytatódjon – mondja az AJBH vezetője.
Minthogy az AJBH nem hatóság, büntetés kiszabása vagy a jogsértő állapot megszüntetésére való kötelezés helyett a biztos ajánlások megfogalmazásával és a feltárt visszásságok nyilvánosságra hozatalával mozdíthatja előre a változásokat. A már említett jelentésben az ombudsman ismételten kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy tegyen lépéseket a gyermekszakellátás rendszerszintű problémáinak orvoslására. Az AJBH korábban azt javasolta, hogy mindenkinek, akit az efféle speciális gyermekotthonokba vesznek föl nevelőnek, előzetesen kötelező legyen egy szakirányú tanfolyamot elvégeznie. A minisztérium a céllal egyetértett, azonban szerintük erre a gyors fluktuáció és anyagi okok miatt jelenleg nincs mód, de jövő évtől legalább a munkába lépést követően kötelezően el kell majd küldeni a dolgozókat továbbképzésre. Továbbá a biztos a jelentésben azt is kérte a minisztériumtól, hogy vizsgálják meg, hány gyermekkel kell ma foglalkoznia egy gyámnak, és intézkedjenek annak érdekében, hogy csökkenjen az egy gyám által gyámolt gyermekek száma.
Persze korábban is érkeztek hasonló hírek a kalocsai gyermekotthonból, ahová tizenkét–tizennyolc éves fiatalok kerülnek, és jellemzően ötven körüli lakója van. Több volt nevelt és nevelő is beszélt az újságíróknak általában felháborító élményeiről. A Magyar Narancs riportjának egyik (név nélkül nyilatkozó) forrása arról számolt be, hogy az otthonba kerülő gyerekekkel már érkezésük pillanatától kezdve lekezelően bánnak a nevelők. A velük való foglalkozás helyett nyugtatóval csillapítják le őket. Az ombudsmani hivatal által feltárt nyílt bántalmazásokon kívül történtek „enyhébb” viszszásságok is. Így a riport egy másik forrása szerint előfordult, hogy a nevelt gyerekek között kitört verekedést beavatkozás nélkül nézték végig a nevelők, mint valami hollywoodi börtönfilmben. Állítólag olyan osztály is volt, amelyet a felügyeletével megbízott nevelő börtönbe vitt tanulmányi kirándulásra.
Mások olyan tanárokról meséltek, akik igyekeztek tisztességgel végezni hivatásukat, és a lehetőségekhez mérten tanítani a gyerekeket. Az ő buzgalmuk azonban a lusta, közönyös nevelőknek szúrta a szemét, hiszen alkalmanként szóvá is tették a megengedhetetlen jelenségeket. Valódi tettek helyett inkább nyugdíjazták a lelkiismeretes idős tanárokat, nehogy bajt okozzanak. A szóbeszéd szerint az is előfordult, hogy egyes nevelők inkább inni jártak tanítás helyett. Az is gyakran megesett, hogy az egyik nevelő becsmérelte, vulgáris szavakkal illette azokat a fiatalokat, akik egy másik tanár munkájának eredményeképpen például jól viselkedtek egy ünnepségen.
A kalocsai gyermekotthon két évvel ezelőtt azért került a hírekbe, mert három gyerek egy vascsővel fejbe verte az egyik tanárt, majd megszöktek az intézetből. A Zsaru magazin riportja szerint az ügy hátterében valamiféle beavatási szertartás állhatott. Egy új fiút addig szekáltak csoporttársai, hogy bizonyítsa bátorságát, míg két társával a szekrényből kiemelt vállfatartó rúddal leütötték az egyik nevelőt, elvették kulcsait, és el akarták lopni az autóját. Terveik szerint Budapestre jöttek volna az autóval, hogy itt bulizzanak. Az egyik elkövetőt két nap múlva, a másik kettőt két héttel később fogták el. Letartóztatták a felbujtót is.
Kevés szakember gondolja azt, hogy a kalocsai gyermekotthonban feltárt visszásságok egyediek volnának.
– Egészen biztosan előfordulnak hasonló atrocitások más, hasonló jellegű intézményben is. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy mennyire általános például a verés alkalmazása. Hazánkban 2004 óta törvény tiltja a gyerekek fizikai bántalmazását. Ezt sajnos kevesen tudják, nincs is kellően népszerűsítve – válaszolta kérdésünkre Molnár László, az ország egyik legelismertebb gyermekvédelmi szakértője, aki több évtizedig vezette a Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálatot. – Az efféle dolgok előbb-utóbb kiderülnek, ám az addig eltelt idő rendkívüli jelentőséggel bír. Ezalatt ugyanis a gyermekintézményekben gyakran az eszköztelenségre hivatkozva az ilyen cselekedeteket elnézően kezelik. Kalocsáról már két-három évvel ezelőtt is érkeztek ehhez nagyon hasonló hírek, mégis jó eséllyel csak most hoznak majd hathatós intézkedéseket.
Molnár László arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyermekvédelmi gyámok igen leterheltek, egy időben akár ötven gyámolt gyermekkel is foglalkozniuk kell, holott a jogszabály harmincban maximálja ezt a számot. A szakma régóta szeretné, ha bevezetnék a nemzetközileg is elterjedt, legfeljebb húszas esetszámot. A gyermekvédelmi gyámokat a járási gyámhivatalok rendelik ki, és ezeknek is tartoznak beszámolni. Mivel Kalocsára a teljes ország területéről érkezhetnek fiatalok, így az őket látogató gyámoknak is sok száz kilométert kell adott esetben utazniuk (miközben más gyámoltjaik más intézményekben élhetnek). Így sokszor jó esetben kéthavonta találkozik a gyám és a gyermek.
„Miből gondoljuk, hogy így kialakulhat az a bizalom és kölcsönösség, amelynek hatására a gyermek őszintén ki meri mondani az őt ért sérelmeket” – teszi fel a költői kérdést a gyermekvédelmi szakember.
A kalocsai gyermekotthonba háromféle ok miatt kerülnek a gyerekek. Súlyos magatartási probléma, droghasználat miatt, illetve súlyos pszichés zavar következtében.
– Biztos, hogy jó megoldás, ha a hasonló problémával küzdő gyerekeket összezárják? Ha sok súlyos magatartási problémás gyerek él együtt, a csoportlélektan szabályai szerint a dominánsak uralni fogják a terepet. Elnyomják a kisebbeket, és a saját deviáns normáikhoz szocializálják a többieket – tartja Molnár László. – A büntetés-végrehajtási intézményekről szokás mondani, hogy ha valaki elegendő időt tölt a rácsok mögött, képzettebben jön ki, mint ahogy bement. Ez nagyon cinikusan hangzik, de igaz a speciális gyermekotthonokra is. Miközben a bentlakók egy része nem bűnöző családban szocializálódott, hanem csak egyszer csinált valami őrültséget, vagy tényleg súlyos magatartás-problémával küzd. Helyénvaló lenne alternatív megoldásokban gondolkodni: mediációban, jóvátételben, nevelőcsaládban történő elhelyezésben.
A speciális gyermekotthonokban dolgozó nevelők felkészültségéről szólva Molnár László elmondta, hogy sokan egyáltalán nem hivatástudatból, csak jobb híján választják ezt a foglalkozást, még akkor is, ha esetleg nincs hozzá megfelelő képzettségük. Kalocsán persze dolgoznak kiváló szakemberek is, hiszen nagyon színvonalas művészeti foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, elsősorban az előadó-művészeti ágakban. A szakember egyébként felveti annak lehetőségét is (miközben előrebocsátja, hogy sokak már az ötlettől is felháborodnak), hogy egyes gyerekek az intézet helyett nevelőcsaládhoz kerülhetnének, mintegy második esélyt adva nekik. Ezzel több európai országban próbálkoznak, bár sehol sem általános gyakorlat. Igaz, ő is elismeri, hogy nagyon nehéz olyan nevelőszülőt találni, aki alkalmas arra, hogy a bűnözés felé elindult fiatalt visszatartsa a bűnismétléstől, és a társadalmi normák elfogadására szocializálja. Arra viszont van példa – Nagy-Britannia az egyik ilyen ország –, hogy a nevelőcsaládhoz utalt bűnelkövető gyermekekre és fiatalkorúakra nyomkövető karperecet erősítenek.
Adódik azonban a kérdés: a speciális gyermekotthonba kerülő gyermekek mennyire „gyógyíthatók”, tehát képesek-e a mégoly elhivatott és rátermett szakemberek arra, hogy bűnözővé válásukat megakadályozzák?
– Ideális körülmények között mindnyájukhoz egyedi hangon kell szólni. Ugyanakkor közösséghez is tartozniuk kell, így nem lehet őket elkülönítetten nevelni. Ha a felkészült nevelők megtalálják a hozzájuk vezető utat, olyan bizalmi kapcsolat alakulhat ki, amelynek a segítségével visszavezethetők a „normális” társadalomba – vallja Molnár László. – A gyerekeknek nagyon sokat jelent a bizalom, a valakihez való kötődés, sokszor a kisebb stikliket, lopásokat is azért követik el, hogy az így szerzett értékek, pénz segítségével fölhívják magukra a figyelmet. Így akarnak imponálni az őket befogadó csoport tagjainak. Tehát egyénileg kell megerősíteni minden gyereket abban, hogy ő is ér valamit, hogy neki is vannak értékei. Hogy erre intézményi keretek között akár Kalocsán, akár másutt mennyi lehetőség van, arra nagyjából tudjuk a választ: kevés. Új utakat kell keresni, képzett és jó személyiségű szakemberekre és támogató szakpolitikai környezetre van szükség.
Kilenc gyermekvédelmi gyámot kerestünk meg a Facebookon, hogy nyilatkozzon akár névtelenül is cikkünkben. Közülük senki sem válaszolt a megkeresésre. A hivatalos kapcsolatfelvételhez ugyanolyan engedélyezési processzuson kellett volna átverekednünk magunkat, mint amelyen a kalocsai látogatás szervezésekor már elbuktunk, így ezzel nem vesződünk. Végül egy közvetítőn keresztül kapcsolatba léphettünk egy gyámmal, aki sem nevét, sem lakhelyét, sem telefonszámát nem árulta el. Ő hívott minket, rejtett számról.
– Én is tapasztaltam, hogy az általam gyámolt gyerekeket más otthonokban, nem Kalocsán, bántalmazták. Ezen jellemzően a tockost, a kokit, illetve azt értem, hogy egymást bántják a gyerekek, és ezt a nevelők elnézik. A bántalmazás kiváltó oka legtöbbször az engedetlenség. Amikor megkérik őket valamire, majd újra szólnak nekik, s még akkor sem csinálják meg, sok felnőtt elveszti a türelmét, és harmadszorra talán már nem szól, hanem üt.
A gyám arról is beszámolt, hogy sok esetben a nevelő nem is nyúl saját kezűleg a gyerekhez, hanem „kápórendszert” tart fenn. Magyarul a bántalmazást, a fiatalabb, újonnan érkező gyerekek megrendszabályozását rábízza az idősebbekre. A gyerekekben ugyanis, legyenek bármennyire is „rosszak”, van megfelelési vágy. A régebb óta az intézetben lakók a nevelők vélt vagy valós elvárásainak igyekeznek megfelelni, főként ha az elvárt cselekedet egyébként is beleillik agresszív tendenciáikba. A gyám hallotta már nevelők szájából a szófogadatlan új gyerekek engedetlenségének magyarázatául, hogy „még nem sikerült betörni őket”. E betörést sokszor az idősebb neveltek végzik el. Fegyelmezik a kisebbeket, legtöbbször veréssel, amit az újak szemében hitelesít az a tény, hogy a nevelők legtöbbször elnézik ezt az agressziót.
– A nevelőintézetekben a másságot rendkívül roszszul tolerálják. Legyen bármilyen okból különböző a csoport normáitól az új gyermek – a származása, viselkedése, szokásai miatt –, a régebbi lakók megrendszabályozzák. Márpedig kezdetben senki sem illeszkedik tökéletesen a csoportnormákhoz. A helyzetet bonyolítja, hogy egy intézeten belül is annyi norma él egymás mellett, ahány csoport létezik – folytatja a gyám.
A szakember jelenleg 28 gyermeket látogat, a hat éven aluliakat kéthetente, az idősebbeket havonta. Kifejezetten megsértődik, amikor megkérdezzük, hogy elég időt tud-e szánni mindannyiukra. A sértődésnek az az oka, hogy szerinte minden esetben, amikor intézeti gyerekek követnek el valamit, egyből a gyermekvédelmi gyámokat veszik elő, mondván, ők mulasztottak, amikor nem látogatták elég gyakran a védenceiket. Részletesen elmondta, mivel telnek napjai. Az egész országot járnia kell, és legalább annyit adminisztrál, amennyi időt a gyerekekkel tölthet. Olyan kollégákról is tud, akik negyvennél is több esetszámmal dolgoznak. Ilyen körülmények között nem csoda, állítja, hogy egy átlagos gyám legfeljebb két évig képes ezt a munkát végezni. Aztán kiég, elmenekül a pályáról (ő maga nem kívánja elárulni, mióta gyámkodik, nehogy azonosíthatóvá váljon).
Úgy gondolja, hogy a gyerekek tizenkét éves korára eldől, milyen ember lesz belőlük. Ha addig kellő szeretet és gondoskodás veszi körül őket, jó esély van rá, hogy felnőtté cseperedve ne „tévedjenek el”, ne váljon belőlük bűnöző. Ám ha fiatalkori kihágásaik miatt akként bélyegzik meg őket (ami sok intézetben rutinszerűen megtörténik), szinte biztos, hogy egyre gyarapodó rendőrségi ügyeik folyamatában bűnözői életmódra szocializálódnak. És ők már valóban menthetetlenek.
