Ma is kijárnak a visegrádiak fürdeni a város melletti lepencei strand romjai közé. Abba a néhány négyzetméteres lyukba ülnek be, amely a 39 fokos termálvíz forrásánál található. Szemben Zsigmondy Vilmos (1821–1888) egykori alkotóháza áll, ma múzeum. A neves geológus-bányamérnök találta meg annak idején a lepencei hévizet, de Zsigmondynak köszönhetjük többek között a városligeti Széchenyi gyógyfürdő és Harkány forrásának felfedezését is. (A lepencei termálkutat Dobos Irma, az Országos Vízkutató és Kútfúró Vállalat egykori főgeológusa tervezte.)
Az 1400 méter mélyből a felszínre törő, a bél- és gyomorbántalmak, illetve a gyulladások ellen javallt gyógyvíz fölé 1977-ben emeltek fantáziadús találékonysággal teraszos kialakítású, igaz, a kor építészetét magán viselő strandot. A gyönyörű panorámájú fürdő, amelynek medencéi is lépcsőzetesen egymás fölött voltak, hamar a visegrádiak, a Dunakanyarban lakók, sőt a budapestiek egyik kedvenc pihenőhelye lett. A strand ősszel kiürült, ekkor – a törzstagok még emlékezhetnek rá – egy, a helyiek által Gizinek nevezett őz vette birtokba a területet, sokáig még tavasszal is maradt, amíg kevesebb volt a vendég. Így érte a rendszerváltozás a hétvégeken zsúfolt, a hagyományos hazai strandos gasztronómiával, olajos lángossal, palacsintával, rántott hallal fölszerelt, több ezer embert is befogadni képes komplexumot.
Az események ekkor, a nehezen követhető, sokszor zavaros gazdasági ügyletek fénykorában váltak egyre bonyolultabbá. Tanulságos, szomorú, úgy is mondhatnánk, szokványos ágas-bogas történet: a fürdőhelyet a kilencvenes évek elején évi egymillió forintért adta bérbe a Hadházy Sándor független polgármester vezette visegrádi önkormányzat az egykori focista, Simon Péter által vezetett Castrum Kft.-nek. A Castrum 1995-ben megkapta a vízhasznosítási jogot is, ezzel 2030-ig a forrásvíz kútjának kezelőjévé, haszonélvezőjévé vált, innen vásárolt a palackozóüzem is.
Az önkormányzat egyébként feltételül szabta a cégnek a strand fejlesztését, amely ugyan elmaradt, ám ez a helyi vezetőket egyáltalán nem zavarta. Olyannyira nem, hogy 1997 februárjában a bérlőt rendkívül gáláns módon hivatalosan is mentesítették fejlesztési kötelezettsége alól. Ugyanebben a hónapban a Castrum Kft. kettévált: Castrum Visegrád Kft.-vé és egy új Castrum Kft.-vé. Előbbinél maradt a strandüzemeltetés, utóbbinál pedig a hévízkút-üzemeltetés és a vízhasznosítás joga.
Az ezredfordulón aztán a visegrádi önkormányzat jóvoltából, az akkor már a Fidesz színeiben politizáló Hadházy Sándor polgármester közreműködésével új lendületet vettek az események. A visszaemlékezők szerint a Lepence fejlesztésére összehívott közgyűlésen a képviselő-testület mindenfajta komolyabb előzetes felmérés nélkül, a lakosság számára fontos ügyben a választópolgárok megkérdezését elmulasztva viharos sebességgel úgy döntött, hogy alig több, mint 150 millióért eladja a fürdőt, a mellette található erdőrészt, és megerősítve a korábbi helyzetet harminc esztendőre átengedi a hőforrás fölötti tulajdonosi jogokat. Az akkori képviselők egy része ma is úgy véli, a döntés államcsínyt megszégyenítő módon történt. Hadházy Sándor, aki jelenleg a Fidesz országgyűlési képviselője, viszont úgy véli, nem történt semmi puccsszerűen, hiszen előtte éveken keresztül folyt a döntés-előkészítés.
Nem nehéz kitalálni: a vevő az addigi bérlő, a Simon Péter-féle Castrum Visegrád Kft. volt, amely komoly fejlesztéseket – gyógyszállót, modern fürdőkomplexumot – ígért. A strand fejlesztését persze senki nem kifogásolta volna, hiszen az 1977-es technika akkorra kétségtelenül elavult. A felháborodás a váratlan privatizáció miatt tört ki. A helyiek magukénak tekintették Lepencét, s joggal bosszantotta őket, hogy – amint mondják – szinte suttyomban döntöttek a magánosítás mellett. A volt polgármester, Hadházy Sándor arra a felvetésre, miért nem volt másnak még csak esélye sem a vásárlásra, annyit mondott, hogy a Castrum Visegrád Kft.-vel 2003-ig érvényes szerződésük volt. Hadházy szerint ha másnak adják el, esetleg szerződésszegésért beperelhette volna őket a cég. A lepencei strand egyébként is veszteséges volt, ráadásul az ezredfordulóra komoly verseny bontakozott ki a gyógyvízzel rendelkező települések között. A fejlesztéshez tőke kellett, ezért is döntöttek a privatizáció mellett.
A visegrádi mozi zsúfolásig megtelt nézőterén a szerződés nyilvánosságra kerülése után többen a képviselő-testület lemondását követelték, ennek azonban nyilván nem volt realitása. A két jelentős helyi civil szervezet, a Visegrádi Vállalkozók Egyesülete és a turisztikai egyesület együtt szervezte a tiltakozást. A gyűlést sikeres, négy kérdésből álló népszavazás követte: a polgárok 54 százaléka vett részt a voksoláson, 84 százaléka elutasította a megkötött szerződést, s szavazott igennel többek között arra a kérdésre: „Elvesztette-e a bizalmát ön előtt a helyi önkormányzat a lepencei strand eladásával?” Az önkormányzatnak a vox populi nyomán vissza kellett vonnia a strand és az azt körülvevő terület eladásáról hozott határozatát, tárgyalásokat kellett folytatnia a vevő Castrum Visegrád Kft.-vel a szerződés megegyezéses felbontásáról. (Tegyük hozzá: a fair play szabályai szerint le is kellett volna mondania.) Mivel ez nem vezetett eredményre, éveken át tartó kényszerű pereskedés következett. Ennek is tudható be, hogy a Széchenyi-tervből lehívható pénzből az út másik oldalán idővel megépülő szálloda kapott csak, a strand elesett ettől. A bíróság végül nem mondta ki az értékaránytalanságot, azaz magyarán szólva amellett foglalt állást, hogy az önkormányzat reális áron vált meg a fürdőtől és környékétől.
Mint korábban említettem, a régi Castrum Kft. 1997-ben kettévált. Amikor egyik fele, a Castrum Visegrád Kft. hatalmas felháborodást kiváltva megvette a strandot, még két fontos dolog történt: az önkormányzat új vízhasznosítási szerződést kötött velük, és emellett átengedte nekik az úgynevezett képviseleti jogot. Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve a Castrum Visegrád képviselhette a forrásvízzel kapcsolatos kérdésekben az egyébként tulajdonos önkormányzatot. Van egy érdekes csavar az ügyben, mégpedig a vízhasznosítási joggal kapcsolatban. Ugyanis ez a régi Castrum másik utódáé, az akkor változatlanul Castrum néven futó kft.-é volt. Elvileg tehát nem lehetett volna odaadni a Castrum Visegrád Kft.-nek. Ha a tényeket jóhiszeműen vizsgáljuk, arra következtethetünk, valószínűleg az önkormányzatot a polgármesterig bezárólag megzavarhatta a privatizációnál a hasonló név, s nem tudtak különbséget tenni az új Castrum Kft. és a Castrum Visegrád Kft. között, azt hitték, csupán megerősítik a vízhasznosításról szóló korábbi kontraktust.
Pedig nem így történt. Sőt! Közben a Castrum Kft. ráadásul nevet váltott, és jó pénzért eladták egy amerikai cégnek. Van még egy érdekesség az ügyben: a Castrum Visegrád Kft., ahogy már szó volt róla, megkapta a tulajdonos visegrádi önkormányzat képviseleti jogát. Ez azzal járt, hogy a szerződés 2002-es módosításáig a Castrum Visegrád szedte be a másik cég által kitermelt víz árát; ez köbméterenként 650 forint volt. A nem éppen kevés haszonért cserébe a Castrum Visegrád köbméterenként csupán 75 forintot fizetett a tulajdonos önkormányzatnak.
Lepencén, a Pilisszentlászló felé vezető út másik oldalán 2003-ra elkészült a négycsillagos, egy időben Simon Péter igazgatása alatt álló Thermal Hotel Visegrád 164 kétágyas szobával, tíz apartmannal, római jellegű uszodával, török stílusú szaunaparkkal. A fürdőrészleg érthető módon elsősorban a szállóvendégeket szolgálja ki, de ha nincs zsúfoltság, mások is igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Így a helyiek is be tudnak jutni optimális esetben, ehhez persze mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. (A luxushotel ugyanakkor ma az egyik legnagyobb adóbevételt jelenti Visegrád városának.)
Említettem, hogy az elhúzódó pereskedés miatt évekig nem lehetett sem pályázni a régi fürdő felújítására, sem építkezni – kétszer is terveztek ide luxusszállót –, így a strand állapota folyamatosan romlott. Aztán úgy nézett ki, mégis megindul valami: a tulajdonos elvégeztette az beruházások előtt kötelező régészeti ásatást, de ezzel le is zárult az ügy. Ám a Castrum Visegrád Kft. nemsokára, 2010-ben csődeljárást kért maga ellen.
Nem téved egyébként az, akinek a Castrum Visegrád Kft. nevéről a Kulcsár-féle brókerbotrány jut az eszébe. (A bűnügy egyik főszereplője, az azóta elítélt Kerék Csaba vezette a perben is sokat emlegetett Britton-csoportot, amely két esztendőn át, az ügy kirobbanásáig többségi tulajdonosa volt a Castrum Visegrádnak. Egyébként a Castrum Visegrád Kft. ebben az időben beltagjait feltűnő gyorsasággal cserélte: 2005-ben, a botrány kirobbanásakor Kerék Csabáék villámgyorsan eladták tulajdonrészüket. A többségi tulajdont egy időre Simon Péter másik cége, a Quali Team, majd a svéd Startplatten 132695 Atkiebolag, 2008-ban pedig a Gelse Aqua Kft. szerezte meg. Simon Péter 2008-ban eladta a vállalkozásban meglévő tulajdonrészét, így magához a csődeljáráshoz már nem lehetett köze.)
A Castrum csődjének oka, hogy jórészt kezességvállalásokból mintegy százmillió svájci franknyi tartozást halmozott fel. Talán árulkodó lehet, hogy a Castrumban tulajdonos Gelse Aqua Kft. is egyike volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyekért a Castrum kezességet vállalt. Hogy a felvett pénz hova tűnt, nem tudni. Tény, hogy hasonló kezességvállalós praktikával, majd a csőd bejelentésével már óriási pénzeket síboltak el a rendszerváltozás óta Magyarországon.
A gondozatlan, most már szinte teljesen lerombolt területet felverte a gaz, az egykori teraszok maradványain két roskatag bódé, illetve a háttérben a strand néhány grandiózusnak ható félköríves romja látható. Körülöttük pedig augusztusban és szeptemberben mindenütt virágzik a parlagfű, amiért még büntetés is járhatna.
Hogy ki a felelős az egyik legszebb fekvésű magyar strand elpusztításáért, máig éles vitát vált ki a visegrádiak között. Van, aki a népszavazásban s az azt évekig követő pereskedésben látja a bajt. A helyiek többsége feltehetően a fürdő privatizációjáról hozott, az előzményeket a polgárok elől elhallgató döntést hibáztatja, van, aki a lelkiismeretlen gazda módjára viselkedő, a rövid távú hasznot szem előtt tartó cégeket. Tény, hogy a tulajdonos 2007 óta (ekkor zárt be végleg a strand) simán belevághatott volna az építkezésbe, ígérték is. Igaz, 2008-ban utolért minket a gazdasági válság.
A fürdő ügyétől sem függetlenül 2010-ben Hadházy Sándor az önkormányzati választáson vereséget szenvedett. A várost 2012-ig Abonyi Géza vezette, azóta pedig Félegyházi András a polgármester. Hadházy Sándor távozását követően az önkormányzat felmondta a hévízforrás használatáról szóló szerződést, az ügy a bíróság elé került. Jó hír, hogy peren kívüli egyezménnyel a városnak sikerült visszaszereznie a kutat. 2014 óta a termálszálló és a visegrádi kórház is az önkormányzattól vásárolja a vizet. A stand területe jelenleg a CIB bank érdekkörébe tartozó cég birtoka; Visegrád egyévi költségvetésének nagyjából megfelelő összegért árusítják. Nehéz az értékesítés, hiszen akkor érné meg bárkinek is kifizetni érte a szép summát, ha aztán öt-hat csillagos szállodát épít ide, a helyieknek megint csak megfizethetetlen luxusfürdővel. Úgy tudjuk, ennek az önkormányzat sem örülne, ám a városnak sincs annyi pénze, amelyből vissza tudná vásárolni az ebek harmincadjára jutott területet, és új strandot építhetne. A szezonális fürdő fenntartása rendkívül költséges, Visegrád nem is tudná egyedül megoldani.
A Dunakanyar viszont világörökségi helyszín, a strand újjáépítése ezért sem helyi ügy, a fővárost és a hazai turizmust is érintő kérdés. Az állami segítség, az unióból érkező pályázati pénzek nélkül az egykori fürdő helyén még évekig a parlagfű fog virágozni csupán.
