Közben még a főhős alakja is ellentmondásos. Hol Toldiként csörtet keresztül a tájon, hol pedig magyar Boratként járja a világot a gyengeelméjűség élő szobraként. De a „félindonéz–félburmai–félárja” ENSZ-főtitkár oldalán még egy afrikai országba is ellátogat, ahol felcsattan: nem kellene a gyilkos kormányt segélyezni, hiszen azzal csak a népnyúzó állapotok fenntartásához járulnak hozzá. A nyilvánvaló tényt ma diplomás emberek sem feltétlenül látják be, de úgy tűnik, a konferencia és a mosómedve szavakat sem ismerő naiv Kálmánkának mindez meg sem kottyan.
Idővel aztán a műfaji megkötéshez hűen a szerző még hihetetlenebb történéseket mutat meg: Kálmánka egy éjjel megtanul angolul, aztán váratlanul visszacsöppen a XX. századi Lipótmezőre. Előtte még azért találkozik egy romos város partján a filozófiaprofesszorral, aki okulásképp kifejti: „A mese a mi egyetlen csápunk a valóság felé. A mese bevallja, hogy hazudik; ez az egyetlen becsületes álláspont.” Ilyesmi lehetett Spiró célja is, csak épp mindezt már jóval élvezetesebb és izgalmasabb módon megmutatta a Feleségversenyben.
