Tudták ezt elődeink is, akik a meleg vizes terápiák alkalmazását igen hamar megkedvelték. Ebből a szempontból is szerencséjük volt a Muravidéken, hiszen a táj gazdag termálvizekben, mint ahogy szinte az egész Kárpát-medence is bővelkedik e természeti kincsben.
Persze nem minden termálvíz gyógyvíz. A gyógyhatást elemzésekkel kell bizonyítani, és ezt elsősorban az határozza meg, milyen anyagokat tartalmaz a víz – Lendván például nagyon gazdag parafinban a feltörő víz.
1965-öt írtak, amikor a Nafta vállalat dolgozói a petesházi olajmező egyik kútjában meleg vízre bukkantak. A cég az 1950–60-as években az intenzív kőolaj- és gázkutatás során több mint 200 furatot készített, s több esetben nem a keresett ásványkincsre, hanem termálvízre bukkant.
A meleg víz megtalálásának „következményeként” a petesházi mezőn 1966 májusában nyílt meg az első 4x8 méteres medence, mely a Muravidéken is az elsők között volt. A fürdő „Vizes Terma” néven lett ismert, s a szélesebb térségben, többek közt a horvát Muraközben is jó hírneve lett. Már az első idényben 14 ezer látogatót számoltak meg.
Mivel a látogatottság igen nagy volt, az új és nagyobb medence átadására két évre rá, 1968. július 20-án került sor, s a meleg vizes fürdőzést egyre többen kedvelték meg. A pozitív gazdasági és idegenforgalmi hatás felismerését követően Petesházán 1970-ben már új úszómedence is várta a fürdőzőket, étterem épült, kempinget alakítottak ki. Az 1970-es évek elején már több mint 80 ezer fürdővendéget számolhatott meg a létesítményt üzemeltető kranji Viator cég.
Majd Lendván elkezdődött a Lipa szálloda építése, melyet számos hazai vállalat is támogatott. Az 1980 végén megnyílt szálloda (a SAP Viator, a Golfturist Munkaszervezet, a lendvai TMASZ Vendéglátóegység üzemeltetésével) az addigi mindössze 58 vendégágy számát 168-ra emelte, a szálloda 9x16 méteres termálvizes fedett medencéjét 1982 végén adták át. Egy évvel korábban a petesházi olajkutakból származó termálvizet természetes gyógyvíznek minősítették, a szálloda pedig 1984-ben Szlovénia egyik legújabb gyógyfürdője lett.
A szálloda közvetlen közelében 1988-ban megnyílt a Sport- és Rekreációs Központ, ahol már szabadtéri olimpiai medence is várta a vendégeket, majd 1992-ben újabb 220 négyzetméternyi termálvizes medence épült, és majdnem tíz évre rá ismét egy 140 négyzetméteres termálvizes medencével folytatták a bővítést. A Lipa szállodai és medencei komplexumának fejlesztésével visszaesett a petesházi „Vizes Terma” látogatottsága, majd lassan leépült és bezárt. Véglegesen a muravidéki autópálya Lendva–Pince szakaszának építésekor tűnt el 2007-ben.
A nyolc medencében 1800 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező, szálláslehetőségeivel a hotelban és a Hársfaliget apartmanházakban, valamint a kempingben a Lendvai Terme a környék idegenforgalmának legfontosabb egysége. Évente mintegy 100 ezer vendégéjszakával büszkélkedhet a létesítmény. Ha jön a tél, a vendégek a kombinált fedett-szabadtéri gyógyvizes medencét vehetik igénybe, illetve a szőlőfürt alakú fekete-gyógyvizes medencét. Ezen kívül a szálloda wellnesskínálattal is kényeztetni igyekszik a vendégeket, a gyerekek csúszdákon élvezhetik a fürdőzést, valamint sok egyéb vízi attrakció is várja a vendégeket. Nyáron a fürdőzésre vágyók a nyitott, termálvizes medencéket vehetik igénybe, köztük egy 50 méteres olimpiai medencét is normál vízzel a Lendva-hegyi szőlőhegyek lábánál elterülő termálfürdőben.