A 2100 lakosú Cerenova településen elhelyezett huszonnégy afrikai bevándorló a főutcán rendezett ülősztrájkkal követelte, hogy ingyenes internetes összeköttetést biztosítsanak számukra, valamint a helyi önkormányzat takarítónőt fogadjon fel szállásaik rendben tartására.
Követeléseik nyomatékosítására a bevándorlók Cerenova utcáin felborították a hulladéktárolókat is. A polgármester és a rendőrség fellépése kellett ahhoz, hogy a bevándorlók visszatérjenek a nekik bérelt két családi villába. Az afrikai férfiak a nyáron érkeztek meg a délolasz partokra, és júliustól a lombardiai Cerenova fogadta be őket. Egy szociális munkát végző szövetkezet törődik a migránscsoporttal. Cerenova naponta fejenként 35 eurót (több mint tízezer forintot) fizet a bevándorlók eltartására.
Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője a keddi olasz sajtó beszámolója szerint a történtekre úgy reagált, hogy – mint fogalmazott – legszívesebben a migránsok befogadását hirdető Laura Boldrinit, a képviselőház baloldali elnök asszonyát küldené takarítónőnek az afrikaiakhoz.
Roberto Calderoli, a római szenátus alelnöke és ugyancsak az Északi Liga politikusa, a Cerenovában befogadott bevándorlók azonnali kitoloncolását sürgette Olaszországból. A migránscsoport egyik tagját, egy 25 éves fiatalembert az olasz hatóságok az eset után rögtön kiutasították.
Alessandro Cattaneo, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) politikusa szerint a szegényekkel és kisnyugdíjasokkal teli Olaszországnak nincsen elég forrása a bevándorlók segítésére is.